Musorujsag
Élő Eredmények

A Liu-testvérekkel nyert vb-t váltóban Kína az „ütközéses” finálék napján

A Liu-testvérekkel nyert vb-t váltóban Kína az „ütközéses” finálék napján

MTI
Drámai finálékat hozott vasárnap a rövidpályás gyorskorcsolyázók rotterdami világbajnoksága.

Az 1000 méteres távon a nőknél fél körrel a vége előtt összerúgott a belga Hanne Desmet és a holland Suzanne Schulting, melynek nyomán utóbbi mellett az ötfős mezőny másik két tagja is elesett. Desmet és a sportág élő legendája, a pekingi olimpia után visszatért olasz Arianna Fontana hiába ért célba, újraindították a futamot, a szám Európa-bajnokát, Desmetet pedig kizárták. Bár négyen odaálltak a starthoz, de a hazaiak kedvence, Schulting megsérült a bukásban, így hamar kiszállt a közönség tapsvihara közepette. Az aranyérmet az amerikai Kristen Santos-Griswold szerezte meg, aki az előző két egyéni számban is dobogós volt, azonban győznie nem sikerült.

A férfiaknál az okozott drámai pillanatokat, hogy a finálé két dél-koreai szereplője éppen egymást lökte ki, így a kanadai William Dandjinou és a tavaly 500 méteren győztes olasz Pietro Sighel csatázott az aranyért, előbbi mindössze 21 ezreddel diadalmaskodott.

A magyar színekben kétszeres olimpiai és hatszoros világbajnok Liu Shaoang a vegyes váltó tagjaként megszerezte első vb-aranyát kínaiként úgy, hogy a hazai váltó egyik legjobbja, az olimpiai és hatszoros világbajnok Xandra Velzeboer az élen korcsolyázva elesett. A szintén olimpiai és világbajnok Liu Shaolin Sándor aztán a kínai férfi váltó címvédésével ért a csúcsra ismét az öccsével együtt. A hollandok pedig – Schulting nélkül is – a női váltó címvédésével vigasztalódtak, így valóságos hangrobbanás volt a színültig megtelt Ahoy Arénában a tízezernél is több szurkolónak köszönhetően.

„Nagyon különleges ez az aranyérem, mert hosszú éveken át üldöztük. Rengeteg munkát végzett az egész csapat, heteken át videóztuk a tavalyi és az idei világkupa futamait, mindenki beletette a maga ötletét” – mondta a 28 éves Liu Shaolin Sándor, aki harmadszor ünnepelhetett világbajnoki címet, de váltóval először diadalmaskodott, mivel korábban a magyar stafétával nem ért csúcsra vb-n.

„Annyira erős csapatunk van, hogy a sorrendet a taktika szerint változtathatjuk. Most a második és harmadik helyen korcsolyáztunk” – mondta a 26 esztendős, immár nyolcszoros vb-aranyérmes Liu Shaoang, aki arról is beszélt, hogy szerinte egyéniben azért csak a kisdöntő jött össze neki és a testvérének is, mert több világkupaversenyt is kihagytak.

Eredmények:

férfi 1000 m, világbajnok:
William Dandjinou (Kanada) 1:25.534 perc
2. Pietro Sighel (Olaszország) 1:25.555
3. Luca Spechenhauser (Olaszország) 1:26.026
…24. Jászapáti Péter
…56. Bontovics Balázs

férfi 5000 m-es váltó, világbajnok:
Kína (Lin Hsziao-csün, Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Szun Long) 7:18.468 perc
2. Koreai Köztársaság (Hvang Tehon, Kim Kunvu, Li Dzsongmin, Szeo Jira) 7:18.641
3. Lengyelország (Lukasz Kuczynski, Michal Niewinski, Felix Pigeon, Diane Sellier) 7:19.103

női 1000 m, világbajnok:
Kristen Santos-Griswold (Egyesült Államok) 1:42.717 perc
2. Kim Gilli (Koreai Köztársaság) 1:43.049
3. Arianna Fontana (Olaszország) 1:43.074
…14. Kónya Zsófia
…41. Somodi Maja

női 3000 m-es váltó, világbajnok:
Hollandia (Selma Poutsma, Yara van Kerkhof, Michelle Velzeboer, Xandra Velzeboer) 4:07.788 perc
2. Egyesült Államok (Eunice Lee, Julie Letai, Kristen Santos-Griswold, Corinne Stoddard) 4:08.061
3. Kanada (Danae Blais, Kim Boutin, Rikki Doak, Renee Marie Steenge) 4:12.675
…12. Magyarország (Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia, Somodi Maja, Sziliczei-Német Rebeka)

2000 m-es vegyes váltó, világbajnok:
Kína (Fan Ko-hszin, Kung Li, Lin Hsziao-csün, Liu Shaoang) 2:37.697 perc
2. Olaszország (Chiara Betti, Andrea Cassinelli, Arianna Sighel, Pietro Sighel) 2:37.747
3. Egyesült Államok (Andrew Heo, Marcus Howard, Kristen Santos-Griswold, Corinne Stoddard) 2:39.369
…11. Magyarország (Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra, Jászapáti Péter, Tiborcz Dániel)

Borítókép: Rotterdam, 2024. március 17. A kínai Liu Shaoang (b) és Liu Shaolin Sándor ünnepel, miután csapatuk gyõzött a rövidpályás gyorskorcsolyázók világbajnokságán, az 5000 méteres féfi váltó versenyének döntõjében a rotterdami Ahoy Arénában 2024. március 17-én. MTI/Illyés Tibor

További tartalmak