Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Az utolsó váltásnál úszott el a nagydöntő a magyar vegyesváltónak

Az utolsó váltásnál úszott el a nagydöntő a magyar vegyesváltónak

MTI
A magyar csapat kisdöntőbe jutott a 2000 méteres vegyesváltók küzdelmében a rövidpályás gyorskorcsolyázók drezdai Európa-bajnokságának szombati napján.

A Nógrádi Bence, Moon Wonjun, Kónya Zsófia, Jászapáti Petra alkotta négyes nem került megoldhatatlan elődöntőbe, ugyanis remek pénteki idejének köszönhetően elkerülte a favorit holland és olasz négyest is. A várakozásoknak megfelelően a házigazda németek hamar leszakadtak, így a magyar, a lengyel és a francia kvartett csatázott a továbbjutást érő első két helyért. Utóbbi a női tagoknál rendre lemaradt, de a férfi versenyzőknél felzárkózott, éppen ezért jól jött, amikor Nógrádi szép manőverrel megelőzte lengyel riválisát, azonban az utolsó váltást túlzottan kívül hajtották végre a dél-koreai születésű Moonnal, így a lengyelek befejező embere kanyarodhatott belső íven, Moon ráadásul egy pici kontakt miatt kisodródott, ezt kihasználva pedig a francia rivális is elkorcsolyázott mellette. A harmadik hely azt jelenti, hogy vasárnap a B döntőben szerepelhet a pekingi olimpián bronzérmes egység.

A délelőtti kétkörös reményfutamokban egyetlen magyar versenyző volt érdekelt, méghozzá Nógrádi 1500 méteren, de egy szabálytalanság miatt kizárták az első fordulóban, így nem sikerült elődöntőbe jutnia.

A drezdai Eb-n szombaton a férfiaknál az 500 és 1500, míg a nőknél az 1000 méteres versenyt, valamint a váltók küzdelmeit rendezik meg. Vasárnap a férfiak 1000 méteren, a nők a legrövidebb és leghosszabb egyéni távon versenyeznek, majd a kontinensviadal a férfi és a vegyes váltók küzdelmeivel zárul.

Borítókép: MTI/Illyés Tibor

További tartalmak