Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Jászapáti Petra B-döntős volt 1000 méteren a világkupán

Jászapáti Petra B-döntős volt 1000 méteren a világkupán

MTI
Jászapáti Petra a B döntőben a harmadik helyen zárt szombaton 1000 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók világkupa-sorozatának hatodik, milánói állomásán.

A friss Európa-bajnok magyar sportoló az olimpiai tesztverseny második napján a negyeddöntőből futamharmadikként, idővel jutott tovább az elődöntőbe. Ott – a nemzetközi szövetség eredményközlő honlapja szerint – negyedikként ért célba, fél perccel elmaradva az első kettőtől, vélhetőleg bukás miatt. Mindez azt jelentette, hogy a B döntőben állhatott rajthoz, melyet kiélezett küzdelem végén zárt a harmadik helyen.

Férfiaknál 500 és 1500 méteren sem volt magyar tagja már a negyeddöntőknek sem, míg a női váltó 3000 méteren az első körben búcsúzott. A Bácskai Sára Luca, Jászapáti Petra, Nógrádi Bence, Jászapáti Péter összetételű vegyes váltó az elődöntőben a harmadik helyen zárt, így vasárnap a B döntőben korcsolyázhat.

Borítókép: Drezda, 2025. január 17.Jászapáti Petra a nõi 1000 méteres versenyszám elõfutamában a rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon a drezdai Joynext Arénában 2025. január 17-én.MTI/Koszticsák Szilárd

További tartalmak