A magyar szövetség honlapja szerint Kónya Ádám és Büki Ádám azért indulhat, mert eredményeiknek köszönhetően a magyarok 25. helyen zártak a nemzetek rangsorában.
Pónya Sára és Laczkó Lara pedig világbajnoki szereplésnek köszönhetően szintén részvételi jogot kapott a Milánóban és Cortina d’Ampezzóban sorra kerülő ötkarikás játékokra.
A szakági szövetségi kapitány, Szőcs Emőke arról beszélt a közmédiának, nagy vállalás volt a részükről, de bejött a taktika, hogy minél több pontverszerző versenyen vegyenek részt és gyűjtögessék a pontokat, hiszen rengeteg utazással és áldozattal jár.
„Az előző olimpiákon is meg lehetett volna ezt csinálni, de valahogy nem merte senki bevállalni ezt a hosszú utat. Mert ugye nagyon sok világkupa-versenyen részt kell venni, költségei vannak a rengeteg versenynek, és kérdés volt, hogy bírja a mi kis csapatunk. De bejött, és úgy érzem, megérte az egészet végigcsinálni” – mondta, azt hangsúlyozva, hogy a kvótaszerzéssel jóval nyugodtabban készülhetnek Milánóra.
A kvalifikációs szabályzat szerint a hivatalos értesítés 2026. január 19-én történik meg.
Magyarország a 2002-es, Salt Lake City-i téli olimpia óta először szerzett négy kvótát sífutásban, de a kvalifikációs szabályzat szerint a hivatalos értesítés csak 2026. január 19-én történik meg.