Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Még a héten eldől, ki utazhat a téli olimpiára a férfiváltóval a megsérülő Jászapáti Péter helyett

Még a héten eldől, ki utazhat a téli olimpiára a férfiváltóval a megsérülő Jászapáti Péter helyett

MTI
Knoch Viktor, a magyar válogatott edzője szerint Jászapáti Péter vasárnapi súlyos kézsérülése után még ezen a héten döntenie kell a rövidpályás gyorskorcsolyázók szakvezetésnek a milánói téli olimpiára kijutott férfi váltó negyedik emberéről.

„Több okból kifolyólag még a héten meg kell születnie ennek a döntésnek. Igazából itt most edzői megérzés is szerepet kap a döntésben, mert nem számítottunk arra, hogy erről határoznunk kell, ráadásul már nem tudunk olyan tesztet, vagy versenyt csinálni, ahol a négy lehetséges ember együtt szerepelne” – mondta kedden az M4 Sport Nemzeti Sporthíradójában az olimpiai bajnok szakember.

Knoch Viktor kifejtette, a Major Dominik, Bontovics Balázs, Csizmadia Márk, Granasztói Ádám négyesből kerülhet ki a staféta negyedik embere, de közülük például Major éppen Kanadában van edzőtáborban, az egyesült államokbeli Salt Lake Cityben sorra kerülő junior világbajnokságra készül.

„A döntés lényege az lesz, melyik versenyzőről gondoljuk, hogy a legjobbat tudja nyújtani az olimpián a férfi váltóversenyben” – összegzett Knoch Viktor, aki elárulta, a két tartalék, így a nőknél már kijelölt Sziliczei-Német Rebeka és a férfi versenyző nem lehet majd ott a helyszínen, hanem a Gyakorló Jégcsarnokban készül.

A férfi váltónak biztosan tagja lesz a kvótát kiharcoló Nógrádi Bence, Tiborcz Dániel és a dél-koreai születésű Moon Wonjun. A hétvégi, tilburgi Európa-bajnokságon negyedik helyezett váltóban szerepelt Csizmadiával és Granasztóival kapcsolatban Knoch elmondta, róluk most van egy friss képük, hogy mit tudnak, mit várhatnak tőlük egy olimpián.

Jászapáti Péter a hollandiai kontinensviadalt kihagyta egy korábbi esésnél elszenvedett vállsérülés miatt, ezért Budapesten készült az olimpiára, azonban a vasárnapi tréningen ismét elesett és az alkarjában eltört az orsó- és a singcsont is.

A milánói-cortinai téli olimpia február 6-án kezdődik.

Borítókép: Drezda, 2025. január 19. Jászapáti Péter a férfi 1000 méteres versenyszám negyeddöntõjében a rövidpályás gyorskorcsolya Európa-bajnokságon a drezdai Joynext Arénában 2025. január 19-én. MTI/Koszticsák Szilárd

További tartalmak