Musorujsag
Élő Eredmények

Piros Zsombor elődöntős Cordenonsban

Piros Zsombor elődöntős Cordenonsban

MTI
Piros Zsombor elődöntős lett az olaszországi Cordenonsban zajló, 69 ezer euró (22,5 millió forint) összdíjazású salakpályás férfi tenisztornán, miután a pénteki negyeddöntőben két szettben jobbnak bizonyult a brazil Thiago Seyboth Wildnél.

Piros (448. a világranglistán) mindkét szettben 1:1 után rögtön brékelőnybe került: az első játszmában ez bőven elég volt a dél-amerikai (373.) riválissal szemben, a másodikban viszont újabb két brék után már 5:2-re elhúzott, és saját adogatójátéka során már mérkőzéslabdához is jutott. Brazil ellenfele azonban nagyot küzdött, és felzárkózott 4:5-re. A magyar játékos végül az ötödik meccslabdájával tudta lezárni az összecsapást.

A 6:4, 6:4-re megnyert találkozó 1 óra 35 percig tartott.

A magyar teniszező a szombati elődöntőben a 25 éves ausztrál Christopher O’Connell-lel (313.) mérkőzik meg.

További tartalmak