Musorujsag
Élő Eredmények

Meccslabdája volt, mégis búcsúzott Fucsovics Pozsonytól

Meccslabdája volt, mégis búcsúzott Fucsovics Pozsonytól

MTI
Fucsovics Márton első mérkőzésén meccslabdáról kikapott, ezzel búcsúzott szerdán a 115 ezer euró (37,4 millió forint) összdíjazású pozsonyi keménypályás challenger-tenisztornán.

Idei utolsó versenyén a világranglistán 71. játékos második kiemeltként csak a 32 között kezdte meg szereplését, ahol a fehérorosz llja Ivaska várt rá. Korábbi egyetlen találkozójukat a magyar teniszező nyerte 2017-ben az ausztráliai Happy Valleyben.

A második csatában Fucsovics – immár szőke hajjal – 3:3-nál elvette a 143. helyen álló ellenfele adogatását, majd egy újabb brékkel 37 perc alatt szettelőnybe került. A folytatásban változatos küzdelmet láthatott a közönség, majd a rövidítésben az MTK játékosa 4-3 után már csak egy labdamenetet tudott megnyerni. A döntő szett is tie-breakbe torkollott, ebben a 27 éves nyíregyházi sportoló meccslabdát hárított, majd elszalasztotta a sajátját, Ivaska pedig lezárta a mérkőzést, amely 3 óra 13 percig tartott. Fucsovics elkeseredésében még a kézfogáshoz menet összetörte az ütőjét.

Az MTK teniszezője csaknem háromhetes kényszerpihenő után tért vissza két hete Bécsben, ahol gyomorbántalmak miatt feladta nyolcaddöntőjét az orosz Karen Hacsanov ellen. Hasonló okból nem indult el a múlt héten Párizsban.

Korábban Balázs Attila és Valkusz Máté is az első fordulóban búcsúzott a szlovák fővárosban, míg Piros Zsombor a selejtezőben indult, de lábsérülés miatt feladta mérkőzését.

Eredmény, 2. forduló (a 16 közé jutásért):

llja Ivaska (fehérorosz)-Fucsovics Márton (2.) 3:6, 7:6 (7-5), 7:6 (9-7)

Borítókép: Fucsovics Márton (Fotó: facebook.com/fucsovicsmarci)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Két magyar is gyorsan elvérzett Pozsonyban
Balázs Attila és Valkusz Máté is az első fordulóban búcsúzott a 115 ezer euró (37,4 millió euró) összdíjazású pozsonyi keménypályás challenger-tenisztornán.
Tenisz