Musorujsag
Élő Eredmények

Babos Tímea negyeddöntőbe jutott a tajvani tornán

MTI
A második helyen kiemelt Babos Tímea bejutott a negyeddöntőbe a 125 ezer dollár (37,5 millió forint) összdíjazású tajvani keménypályás női tenisztornán, miután csütörtökön két szettben legyőzte az ausztrál Storm Sanderst.
(Fotó: MTI/AP/Ri Dzsin Man)

A világranglistán 104. magyar játékos 38 perc alatt nyerte meg az első játszmát, melyben kétszer vette el ellenfele adogatójátékát, miközben egyszer bukta el a sajátját.

A második szettben két újabb bréket követően Babosnak 5:3-as előnyénél két labdája volt a mérkőzéshez, de nem tudta kihasználni a két bréklabdát, majd Sanders 6:5-re fordított. Végül a rövidítésben Babos bizonyult jobbnak, és az ötödik meccslabdájával le tudta zárni a mérkőzést, amely 1 óra 43 percig tartott.

A 26 éves magyar teniszező harmadik találkozójukon másodszor győzte le Sanderst. Negyeddöntős ellenfele a 21 éves, brit Naiktha Bains (291.) lesz, akivel korábban még nem találkozott.

Eredmény:
nyolcaddöntő:

Babos Tímea (2.)-Storm Sanders (ausztrál) 6:4, 7:6 (10-8)

További tartalmak