Negyeddöntőbe jutottak a szerbek és a németek a Davis-kupában

A szerb válogatott a franciák elleni párosmérkőzés eredményétől függetlenül továbbjutott a tenisz Davis-kupa madridi döntőjének csoportköréből, és a német csapat is biztosította negyeddöntős helyét.

Novak Djokovic (Fotó: EPA/Chema Moya)



A balkáni együttesből a világranglista-második Novak Djokovic Benoit Paire-t verte két játszmában, míg Filip Krajinovic Jo-Wilfried Tsongát győzte le, ugyancsak két szettben. Így a szerbek már biztosan megnyerik az A csoportot.

A német-chilei és a brit-kazah vetélkedésben a duók összecsapása dönt, az egyesek után mindkét párharc 1-1-re áll. A németeknek viszont egy nyert meccs is elég volt a továbblépéshez, így Philipp Kohlschreiber sikerének köszönhetően ők is ott lesznek a nyolc között.

A nap krónikájához tartozik, hogy elhagyta a negyeddöntőbe jutást szerdán kiharcoló spanyol csapatot Roberto Bautista, aki az oroszok ellen elvesztette, a horvátok ellen viszont megnyerte egyes mérkőzését. A 31 éves játékos azért utazott haza, mert beteg édesapja állapota néhány óra alatt rohamosan romlott.

A madridi tornán a hat háromcsapatos csoport első helyezettjei mellett a két legjobb második jut tovább a nyolc közé. A szerb és a német válogatott előtt már csoportelsőként biztosította a nyolc közé kerülését a házigazda spanyol, valamint az ausztrál és a kanadai együttes. Az oroszok pedig csoportmásodikként készülhetnek a folytatásra, amelyben csütörtök este és pénteken a negyed-, szombaton az elődöntőkre kerül sor. A finálét vasárnap rendezik.

A négy elődöntős automatikusan résztvevője lesz a jövő évi tornának, míg a két legrosszabb mérleggel záró együttes búcsúzik.

A csoport:
Szerbia-Franciaország 2-0 - állás a két egyes mérkőzés után
Filip Krajinovic - Jo-Wilfried Tsonga 7:5, 7:6 (7-5)
Novak Djokovic-Benoit Paire 6:3, 6:3

C csoport:
Németország-Chile 1-1 - állás a két egyes mérkőzés után
Philipp Kohlschreiber-Nicolas Jarry 6:4, 6:3
Jan-Lennard Struff - Christian Garin 7:6 (7-3), 6:7 (7-9), 6:7 (8-10)

E csoport:
Nagy-Britannia - Kazahsztán 1-1 - állás a két egyes mérkőzés után
Kyle Edmund-Mihail Kukuskin 6:3, 6:3
Daniel Evans-Alekszandr Bublik 7:5, 4:6, 1:6

később:
negyeddöntő:
Ausztrália-Kanada 18.00