Musorujsag
Élő Eredmények

Fucsovics 2,5 órás csatában, nagy bravúrral jutott nyolcaddöntőbe a dohai tornán

MTI
Fucsovics Márton bejutott a nyolcaddöntőbe az 1,465 millió dollár (433 millió forint) összdíjazású dohai keménypályás tenisztornán, miután az első fordulóban három szettben jobbnak bizonyult a nyolcadik helyen kiemelt amerikai Frances Tiafoe-nél.
(Fotó: Facebook/Fucsovics Márton)

A viadal holnapja szerint az első szettben 2:2 után a selejtezőből főtáblára jutott magyar teniszező (a világranglista 70. helyezettje) két brékkel 5:2-re meglépett, és a folytatásban egy adogatógémjét elbukta ugyan, de magabiztosan jutott játszmaelőnyhöz.

A második szettben Tiafoe (47.) 5:4-es vezetését követően a játszma első brékjével egyenlített.

A döntő játszmában, a rivális 2:1-es vezetésénél Fucsovics elbukott egy maratoni gémet adogatóként, de nem tört meg, hanem újabb lendületet kapott a játéka. Két brékkel 4:3-ra fordított, majd az előnyét megtartva kiszerválta a meccset, amely 2 óra 22 percig tartott.

Fucsovics nyolcaddöntős ellenfele a török Cem Ilkel lesz, aki szabadkártyával szerepel a főtáblán.

Kedden bemutatkozott a torna első kiemeltje, az első fordulóban erőnyerő svájci Stan Wawrinka is, aki a nyolcaddöntőben a francia Jeremy Chardy-t győzte le két szettben, a másodikban 0:3-ról fordítva.

Fucsovics Márton és társa, Fernando Verdasco a párosversenytől visszalépett: egyesben a magyar játékos kedden, a spanyol hétfőn jutott be a nyolcaddöntőbe. Így a páros első fordulójában helyettük más duó játszik az elsőként rangsorolt Mate Pavic, Bruno Soares horvát, brazil kettőssel.

Eredmények:
1. forduló (a 16 közé jutásért):

Fucsovics Márton-Frances Tiafoe (amerikai, 8.) 6:4, 4:6, 6:4
Ilkel (török)-Berankis (litván) 6:2, 4:6, 6:2
Györe (Djere, szerb, 5.)-Sonego (olasz) 6:1, 3:6, 6:2

nyolcaddöntő:
Bedene (szlovén)-Bublik (kazah) 6:3, 7:5

később:
páros, 1. forduló (a 8 közé jutásért):

Fucsovics Márton, Fernando Verdasco (magyar, spanyol)-Mate Pavic, Bruno Soares (horvát, brazil, 1.)

További tartalmak