Fucsovics bravúrgyőzelemmel kezdte az Australian Opent

Fucsovics Márton négy szettben legyőzte a 13. kiemelt kanadai Denis Shapovalovot hétfőn a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokság első fordulójában.

1. forduló (a 64 közé jutásért):
 Fucsovics Márton-Denis Shapovalov (kanadai, 13.) 6:3, 6:7 (7-9), 6:1, 7:6 (7-3)

A világranglistán 67., 27 éves magyar játékos remekül kezdte a mérkőzést, rögtön az első játékban brékelte ellenfelét, aki a kiemelési számának megfelelő helyet foglalja el az ATP rangsorában is. Fucsovics tartotta előnyét, majd 5:3-nál újra elvette 20 esztendős riválisa adogatójátékát, így 40 perc alatt előnybe került.

A második szett már szorosabban alakult, mindkét fél magabiztosan adogatott, egyikük sem vesztett szervajátékot, így következhetett a rövidítés. Ez is kiegyenlített csatát hozott, s ugyan Fucsovicsnak 7-6-nál volt egy játszmalabdája, végül Shapovalov a harmadik lehetőségét kihasználva kiegyenlítette a szettállást.

Úgy tűnt azonban, sokat kivett belőle a második felvonás, mert a harmadikban szinte csak a magyar teniszező volt a pályán, háromszor is brékelt, a saját szerváját pedig minden alkalommal hozta, és egy 6:1-es játszmával újra előnybe került.

A folytatásban – a meccs során először – Fucsovics is elvesztette az adogatógémjét, mindjárt a negyedik szett első játékában, de 4:3-nál sikerült visszabrékelnie, majd az újabb rövidítésben ezúttal ő összpontosított jobban: a második meccslabdáját kihasználva, 3 óra 17 perc alatt legyőzte jóval esélyesebbnek tartott ellenfelét.

A magyar teniszező leginkább stabilabb adogatásának köszönheti, hogy megnyerte a találkozót, emellett az észak-amerikai vetélytárs sokkal több ki nem kényszerített hibát követett el, szám szerint 62-t, míg ő csupán 35-öt.

„Örülök, hogy győzelemmel tértem vissza az Australian Openre és pláne egy ilyennel! Karrierem egyik legnagyobb győzelmével... – írta Facebook-oldalán Fucsovics Márton. – Négy szettben vertem Shapovalovot, aki a jövő nagy sztárja lesz. Nagyon jól játszottam ma. Igyekszem fenntartani ezt a jó formát. Köszönöm a szurkolást mindenkinek, aki ott volt a Margaret Court Arénában és a tv előtt! Szerdán második kör.”



A bravúros siker után Fucsovicsra a tavalyi U21-es világbajnokság 18 éves olasz győztese, Jannik Sinner vagy a selejtezőből főtáblára került ausztrál Max Purcell vár. Előbbi a 82., utóbbi a 216. a világranglistán – a mérkőzésük még zajlik, mert jelenleg eső miatt áll a játék Melbourne-ben.

további eredmények:
Djokovic (szerb, 2.) - Jan-Lennard Struff (német) 7:6 (7-5), 6:2, 2:6, 6:1
Federer (svájci, 3.)-Johnson (amerikai) 6:3, 6:2, 6:2
Cicipasz (görög, 6.)-Caruso (olasz) 6:0, 6:2, 6:3
Berrettini (olasz, 8.)-Harris (ausztrál) 6:3, 6:1, 6:3
Dimitrov (bolgár, 18.)-Londero (argentin) 4:6, 6:2, 6:0, 6:4
Pella (argentin, 22.)-Smith (ausztrál) 6:3, 7:5, 6:4
Querrey (amerikai)-Coric (horvát, 25.) 6:3, 6:4, 6:4
Evans (brit, 30.)-McDonald (amerikai) 3:6, 4:6, 6:1, 6:2, 6:3
Nisioka (japán)-Györe (Djere, szerb) 6:4, 3:6, 6:2, 7:6 (7-1)
Barrere (francia)-Szafvat (egyiptomi) 6:7 (8-10), 7:6 (7-1), 6:4, 7:6 (7-5)
Berankis (litván)-Carballes Baena (spanyol) 6:4, 6:2, 6:2
Kohlschreiber (német)-Giron (amerikai) 7:5, 6:1, 6:2


nők:
Barty (ausztrál, 1.)-Curenko (ukrán) 5:7, 6:1, 6:1
McNally (amerikai)-Stosur (ausztrál) 6:1, 6:4
Oszaka (japán, 3.)-Bouzkova (cseh) 6:2, 6:4
Kvitova (cseh, 7.)-Siniakova (cseh) 6:1, 6:0
S. Williams (amerikai, 8.)-Potapova (orosz) 6:0, 6:3
Martic (horvát, 13.)-McHale (amerikai) 6:3, 6:0
Kenin (amerikai, 14.)-Trevisan (olasz) 6:2, 6:4
Csang Suaj (kínai)-Stephens (amerikai, 24.) 2:6, 7:5, 6:2

Alekszandrova (orosz, 25.)-Teichmann (svájci) 6:4, 4:6, 6:2
Cirstea (román)-Strycova (cseh, 32.) 6:2, 7:6 (7-5)
Badosa (spanyol)-Larsson (svéd) 6:1, 6:0
Görges (német)-Kuzmova (szlovák) 6:1, 6:2
Cseng (kínai)-Kalinszkaja (orosz) 6:3, 6:2
Csu (kínai)-Golubic (svájci) 4:6, 6:1, 7:6 (7-5)
Zidansek (szlovén)-Han (dél-koreai) 6:3, 6:3
Li (amerikai)-Cabrera (ausztrál) 7:6 (7-4), 7:6 (12-10)
Wozniacki (dán)-Ahn (amerikai) 6:1, 6:3
Krejcikova (cseh)-Kanepi (észt) 7:6 (7-3), 2:6, 6:3
Gauff (amerikai)-V. Williams (amerikai) 7:6 (7-5), 6:3