Musorujsag
Élő Eredmények

Roger Federer kihagyja a Roland Garrost

m4sport.hu
A 38 esztendős klasszis hosszabb ideje bajlódott a jobb térdével, most orvosai tanácsára a műtét mellett döntött.

Roger Federer saját Facebook-oldalán jelentette be, hogy térdműtétje miatt kihagyja az idei év második Grand Slam-tornáját, a franci nyílt teniszbajnokságot. A 20-szoros Grand Slam-győztes játékost szerdán már meg is műtötték Svájcban.

„A jobb térdem egy ideje zavar engem. Reméltem, hogy elmúlik, de egy vizsgálat és a csapatommal folytatott megbeszélés után úgy döntöttem, hogy artroszkópos műtétet végzünk Svájcban” – írta a svájci klasszis.

A műtéttel kapcsolatban az orvosok megerősítették, hogy helyes cselekedet volt, és mindannyian bíznak a teljes gyógyulásban. A műtét miatt a párizsi viadal mellett Dubajban, Indian Wellsben, Bogotában és Miamiban sem indul.

Federer 2009-ben megnyerte a Roland Garrost, a múlt hónapban az Australian Openen az elődöntőig jutott. A tervek szerint a füves szezon kezdetére már játékra alkalmas lesz.

A volt világelső 2017-ben és 2018-ban a teljes salakos idényt kihagyta, tavaly pedig mindössze két tornán indult, mielőtt megérkezett Párizsba. A francia nyílt teniszbajnokság május 24-én kezdődik.

További tartalmak