Musorujsag
Élő Eredmények

Szórakoztató, de színvonalas Budapest Kupát ígérnek Fucsovicsék

mti
Remek formában érzi magát, és száz százalékot akar nyújtani Fucsovics Márton a péntektől vasárnapig tartó tenisz Budapest Kupán.
Fucsovics Márton és Stollár Fanny (Fotó: m4sport.hu)

Az eseménynek otthont adó Nemzeti Edzés Központban rendezett szerdai sajtótájékoztatón – melyre a járványhelyzet miatt a szabad ég alatt került sor – a világranglista korábbi 31. helyezettje elmondta, a márciusi leállás óta folyamatosan profi edzéseken vesz részt.

„Nem álltam le, jó erőben érzem magam. Nemrég hallottuk edzőmmel, Jancsó Miklóssal, hogy több országban is rendeznek hasonló tornákat, innen jött az ötlet, hogy mi is megpróbáljuk. Ami a nemzetközi folytatást illeti, jó esélyt látok arra, hogy augusztusban vagy legkésőbb szeptemberben újra elinduljanak a versenyek” – jelentette ki a 28 éves játékos.

Az ötletgazda Jancsó Miklós kifejtette, hogy elsősorban a szórakoztatás volt a cél, és örömmel látta, hogy mindenki az első hívó szóra igent mondott.

Juhász Gábor, a szövetség főtitkára közölte, néhány hete még nem gondolta volna, hogy lesz mód lebonyolítani egy csapatversenyt a Nemzeti Edzés Központban. „Messze van még az újrakezdés, de legalább láthatnak a nézők meccseket” – tette hozzá.

Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója elmondta, hogy mindhárom napon terjedelmes közvetítésre készülnek. „Pénteken és vasárnap az összes meccset adjuk, szombaton pedig az NB I-es futballmérkőzésig lesz tenisz. Az m4sport.hu internetes oldalunkon viszont valamennyi találkozót lehet majd követni” – jelentette ki Székely Dávid.

A női éljátékos, Babos Tímea úgy vélekedett, hogy a picit korai időzítés ellenére kiváló kezdeményezésről van szó. „Hat hetet hagytam ki, és régen vegyes párosoztam, de már nagyon várom a meccseket” – mondta mosolyogva, és hasonló állásponton volt Balázs Attila is, a legjobb magyar férfi teniszező: „A Davis Kupa után kényszerpihenőn voltam, nem sokat edzettem, ezzel együtt örülök, hogy színt viszünk a saját életünkbe és a nézőkébe is.”

A mezőnyből Nagy Adrienn, Nagy Péter, Jani Réka és Marozsán Fábián is kiemelte, hogy élete első vegyes páros mérkőzésére készül.

A zárt kapuk mögött sorra kerülő csapatversenyen hat-hat női és férfi teniszező lép pályára, a meccseket kizárólag a tévében vagy az interneten lehet követni. A Budapest Kupán – a Hopman Kupához hasonlóan – egy férfi és egy női versenyző alkot egy csapatot, és a két egyes mellett vegyes párosban is megmérkőznek egymással. A szettek négy játékig tartanak, így 3:3-as állás esetén rövidítés dönt. A 12 fős mezőnyben ott lesz a páros világbajnoki címvédő Babos Tímea, a junior US Open-bajnok Gálfi Dalma, a junior páros wimbledoni győztes Stollár Fanny, a junior páros Australian Open-bajnok Nagy Adrienn, a világranglista 31. helyén is megfordult Fucsovics Márton, a jelenleg 76-odikként őt is megelőző Balázs Attila, a junior Australian Open-bajnok Piros Zsombor és a Budapesten élő, korábban Roger Federert legyőző ukrán Szerhij Sztahovszkij is.

Az első két napon a csoportküzdelmekre, vasárnap pedig a döntőre és a bronzmeccsre kerül sor. A küzdelmek minden nap 10 órakor kezdődnek.

A Budapest Kupa csoportbeosztása:

Sárga csoport:
Nagy Adrienn, Balázs Attila
Gálfi Dalma, Piros Zsombor
Jani Réka, Marozsán Fábián

Kék csoport:
Stollár Fanny, Fucsovics Márton
Bondár Anna, Szerhij Sztahovszkij
Babos Tímea, Nagy Péter

További tartalmak