Musorujsag
Élő Eredmények

Felháborodott a teniszvilág Zverev viselkedésén

Felháborodott a teniszvilág Zverev viselkedésén

MTI
Újabb bulizós videóval hívta fel magára a figyelmet Alexander Zverev, a férfi tenisz-világranglista hetedik helyezettje.

A német játékos vasárnap felkerült a divattervező Philipp Plein közösségi oldalára, amint lakhelyén, Monte-Carlóban mulatozik. A videót időközben törölték.

A 23 éves teniszező a hónap elején részt vett a világelső Novak Djokovic által szervezett, meghívásos Adria Touron, ahol – egy sajtóbeszámoló szerint – társaival együtt bulizott egy belgrádi szórakozóhelyen, semmibe véve a koronavírus-járvány miatt meghozott szabályokat. A versenysorozat két állomás után félbeszakadt, Djokovic mellett Grigor Dimitrov, Borna Coric és Viktor Troicki is megfertőződött, Zverev pedig elnézést kért viselkedéséért. Akkor közölte, önkéntes karanténba vonul, többször is tesztelteti magát – ezek, mint kiderült, negatív eredményt hoztak.

Zverev azonban a jelek szerint nem tartotta be fogadalmát, amit felháborodottan fogadott a teniszvilág. A 40. helyen álló Nick Kyrgios például epés megjegyzést tett ki Instagramjára:

„Mennyire lehet valaki önző? Ha már a menedzsment előre elkészített nyilatkozatát közzé teszed, mely szerint elnézést kérsz és 14 napig otthon maradsz, akkor maradj is otthon!” – méltatlankodott az ausztrál játékos.

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Elmarad a Davis Kupa madridi döntője
A Nemzetközi Tenisz Szövetség (ITF) pénteki döntése értelmében elmarad a Davis Kupa madridi, novemberi döntője, amelybe a magyar válogatott is bejutott.
Tenisz