Musorujsag
Élő Eredmények

Pozitív koronavírusteszt és Jani Réka veresége a palermói tornán

Pozitív koronavírusteszt és Jani Réka veresége a palermói tornán

MTI
Jani Réka vereséget szenvedett első meccsén, így nem folytathatja szereplését a palermói női tenisztornán, amelyen a szombati rajtot közvetlenül megelőzően egy játékos koronavírustesztje pozitív lett.

Az érintett, akit nem neveztek meg, tünetmentes, de visszaléptették és elkülönítették, a női viadalokat szervező WTA pedig közölte, hogy azokon, akik a játékossal érintkezhettek, újabb teszteket végeztek el. A WTA azt is bejelentette, hogy a tornát az eredeti tervek szerint megrendezik, és Jani Réka már le is játszotta a maga meccsét.

A 29 éves magyar játékos, aki 198. a WTA világranglistáján, két sima szettben maradt alul a 23 esztendős, a nemzetközi rangsorban 172. argentin Nadia Podoroskával szemben a selejtező szombati nyitófordulójában. A torna honlapja szerint mérkőzésük 76 percig tartott.

A szicíliai verseny öt hónap után az első profi viadal a sportágban, legutóbb március elején rendeztek WTA- vagy ATP-tornát.

Simona Halep és Jelena Ostapenko lemondta a részvételt, így a legnagyobb névnek a tavalyi Roland Garroson döntős cseh Marketa Vondrousova, a világranglistán 15. horvát Petra Martic és a 20. helyezett görög Maria Szakkari számít a mezőnyben.

Eredmény, selejtező, 1. forduló:
Jani Réka – Nadia Podoroska (argentin) 6:3, 6:1

További tartalmak