Musorujsag
Élő Eredmények

Balázs Attila kikapott spanyol ellenfelétől így búcsúzott a Roland Garrostól

Balázs Attila kikapott spanyol ellenfelétől így búcsúzott a Roland Garrostól

mti
Balázs Attila három játszmában kikapott a tizedik helyen kiemelt spanyol Roberto Bautista Aguttól, így a második fordulóban búcsúzott a francia nyílt teniszbajnokságtól.

Az ATP-rangsorban 87. magyar játékos – aki az első fordulóban a japán Ucsijama Jaszutaka legyőzésével pályafutása első főtáblás Grand Slam-mérkőzését nyerte – egyáltalán nem kezdett megilletődötten, a találkozó elején remek nyerő ütésekkel kétszer is elvette esélyesebb ellenfele szervajátékát. Adogatóként kevésbé tudott hatékony lenni Balázs, 3:1-es vezetése után pedig fogadóként is többet hibázott riválisánál, aki ezt kihasználva 37 perc után szettelőnyhöz jutott.

A folytatásban Bautista még inkább bemelegedett, a második szett első 16 labdamenetéből Balázs Attila mindössze négyet nyert meg, játékot pedig először és utoljára 0:5-nél tudott nyerni a játszmában. A harmadik felvonásban sem változott a játék képe, a spanyol játékos szórta a nyerő ütéseket – összesen 29-ig jutott -, míg Balázs továbbra is sokat rontott, a mérkőzés végéig 34-et.

Összességében végig az történt a pályán, amit Bautista szeretett volna, így a világranglistán tizedik játékos simán, 107 perc alatt győzött.

Eredmény (a viadal honlapja szerint):
2. forduló (a 32 közé jutásért):

Roberto Bautista Agut (spanyol, 10.)-Balázs Attila 6:3, 6:1, 6:2

korábban:
Fucsovics Márton-Albert Ramos Vinolas (spanyol) 7:6 (7-2), 6:3, 7:5

Borítókép: Balázs Attila Ruben Bemelmans ellen játszik a Magyarország–Belgium tenisz Davis Kupa-selejtezőben a debreceni Főnix Csarnokban 2020. március 6-án (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

További tartalmak