Musorujsag
Élő Eredmények

Balázs Attila: Karrierem legfontosabb éve lesz a következő

mti
A francia nyílt teniszbajnokságon a második fordulóban kiesett Balázs Attila már nagyon várja, hogy vége legyen az idénynek, és nagy reményeket fűz a következő évhez, amely szerinte karrierje legfontosabbja lesz.
Balázs Attila (Fotó: MTI/EPA/Julien De Rosa)

Az M1 aktuális csatornán pénteken Balázs Attila elmondta, a koronavírus-járvány alatt sérüléssel és magánéletbeli problémákkal is bajlódott, ezért a felkészülése az elmúlt öt-hat hónapban „kicsit sem volt profi, és olyan, amilyennek lennie kellett volna”.

„Ennek ellenére az első meccsemre felszívtam magam, nyertem, de egy olyan játékos ellen, mint a spanyol Roberto Bautista-Agut, aki ráadásul jó formában van, ez már sajnos kevés volt” – nyilatkozta.

Hozzátette, fizikailag sokkal jobb állapotban kell majd lennie ahhoz, hogy fel tudja venni a versenyt a Roland Garroson tizedik helyen kiemelt Bautista Aguthoz hasonló szinten lévő játékosokkal.

„Nekem ez volt a reális célom, hogy egy meccset tudjak nyerni a Roland Garroson. Tisztában voltam azzal, hogy a felkészülés és a körülmények nem mellettem szólnak, de a kedvező sorsolásnak is köszönhetően kihoztam magamból a maximumot, ami most egy győzelemre volt elég. Irreális lett volna, ha esetleg nyerek még egy meccset, amire túl sok esélyem nem is volt” – mondta.

Hangsúlyozta, bár abszolút pozitív élményekkel tért haza, igazából azt várja már, hogy vége legyen az évnek. „A következő esztendőt várom igazán, amellyel kapcsolatban azt remélem, hogy visszaáll a rend a világban, és akkor újult erővel vágok bele az idénybe. Karrierem legfontosabb éve lesz a következő, olyan versenyeken lesz majd lehetőségem játszani, ahol korábban nem tudtam” – közölte.

Balázs Attila kiemelte, idén még biztos elindul tíz nap múlva a 250-es, szardíniai salakpályás ATP-tornán, ahol felfért a főtáblára. Utána a bécsi, esetleg a párizsi tornán annak függvényében vesz részt, hogy odafér-e a kvalifikációs táblára.

Az ATP-rangsorban 87. magyar játékos az első fordulóban a japán Ucsijama Jaszutaka legyőzésével pályafutása első főtáblás Grand Slam-mérkőzését nyerte meg, utána három játszmában kapott ki a spanyol riválisától.

További tartalmak