Musorujsag
Élő Eredmények

Tizenharmadszor jutott be a Roland Garros döntőjébe Rafael Nadal

Tizenharmadszor jutott be a Roland Garros döntőjébe Rafael Nadal

MTI
A címvédő spanyol Rafael Nadal három szettben legyőzte az argentin Diego Schwartzmant a francia nyílt teniszbajnokság férfi versenyének pénteki elődöntőjében.

A 13. párizsi diadalára készülő sztár előzőleg 9/1-es győzelmi mérlegnél tartott 28 éves dél-amerikai riválisa ellen, ugyanakkor legutóbb, bő két hete Rómában – amely Nadal első versenye volt több mint féléves kihagyás után – Schwartzman bizonyult jobbnak.

A 34 éves Nadal eddigi 12 Roland Garros-elődöntőjében összesen két szettet vesztett, míg a 12-edikként rangsorolt argentin pályafutása első Grand Slam-elődöntőjében lépett pályára.

Az idei Garroson még szettet sem vesztett salakkirály – aki 98/2-es meccsmérleggel büszkélkedett Párizsban – 14 perc alatt hozta az első adogatását, majd 63 perc alatt az első szettet. A negyeddöntőben a US Open-bajnok Dominic Thiemet búcsúztató argentin ellenállása fokozatosan felőrlődött, a második játszmában már bréklabdája sem volt, csakhogy a harmadikban Nadal váratlanul visszaesett, és kétszer is leadta brékelőnyét. A rövidítésben viszont már egyetlen labdamenetet sem engedélyezett ellenfelének, és 3 óra 9 perc alatt nyert.

A rekordbeállítást jelentő 20. GS-serlegére hajtó Nadal a vasárnapi döntőben a világelső Novak Djokoviccsal vagy a világbajnoki címvédő görög Sztefanosz Cicipasszal találkozik.

Eredmény:

férfi egyes, elődöntő:
Nadal (spanyol, 2.)-Schwartzman (argentin, 12.) 6:3, 6:3, 7:6 (7-0)

később:
Djokovic (szerb, 1.)-Cicipasz (görög, 5.)

korábban:
női páros, elődöntő:
Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 2.)-Barbora Krejcikova, Katerina Siniakova (cseh, 4.) 6:2, 4:6, 7:5

További tartalmak