×

Balázs Attilának a bécsi főtáblán már nem termett babér

Balázs Attila számára a főtábla első fordulója jelentette a végállomást az 1,55 millió euró (566 millió forint) összdíjazású bécsi keménypályás férfi tenisztornán.

1. forduló (a 16 közé jutásért):
Hubert Hurkacz (lengyel)-Balázs Attila 6:3, 7:5

A világranglistán 88. magyar játékos, aki a selejtezőben két meccset nyerve került a 32-es elitmezőnybe, kedden az ATP rangsorában 31. lengyel Hubert Hurkacz ellen lépett pályára.

A 32 éves Balázs mindjárt az első adogatójátékát elvesztette, és ez elég is volt nála kilenc évvel fiatalabb riválisának, hogy bő fél óra alatt begyűjtse az első játszmát. A második szett újabb Hurkacz-brékkel indult, s ekkor úgy tűnt, hasonló lesz a forgatókönyv, mint az első játszmában. A magyar játékos azonban - a meccs során először - a negyedik gémben el tudta venni ellenfele adogatását, de öröme nem tarthatott sokáig, mert a lengyel egyből visszabrékelt. A folytatásban Balázs 2:4-ről 5:4-re tudott fordítani, aztán viszont Hurkacz nagy csatában kiegyenlített, majd elvette a magyar játékos adogatását, és végül 7:5-tel megnyerte a második szettet is.

A mérkőzés 1 óra 27 percig tartott.