×

A vidéket akarja erősíteni a Magyar Tenisz Szövetség

A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) elnöksége elfogadta a szervezet 2021-es szakmai koncepcióját, amelyben kiemelt szerep jut a vidéki műhelyek erősítésének, valamint a versenyrendszer megreformálásnak.

Bardóczky Kornél fejlesztési igazgató kedden az M4 Sport Sporthíradó című műsorában elmondta, a Sávolt Attila szakmai igazgató által prezentált koncepció igen tág program, a legkisebbektől a profi játékosokon át a szeniorokig minden szegmenst érint. Meglátása szerint 2021 januárjától minden területen jó minőségű munka fog elkezdődni.

„A vidék erősítése, az utánpótlás-nevelés és a versenyrendszer megreformálása, az edzőképzés még magasabb szintre emelése a legfontosabb teendők, itt kell sürgős lépéseket tenni” – emelt ki néhány pontot az elfogadott koncepcióból Bardóczky.

Álláspontja szerint a vidéket nemcsak infrastrukturális, hanem szakmai szempontból is meg kell erősíteni, a szövetségnek arra kell törekednie, hogy a jól működő budapesti nevelőműhelyek mellett a vidéki akadémiákkal, teniszklubokkal is minél jobb legyen az együttműködés.

„Első körben tájékozódnunk kellett, milyen helyzetbe csöppentünk, és bár anyagilag és szakmai területeken sem volt túl jó helyzetben a szövetség, az azóta felállított szakbizottságok közreműködésével, jó légkörben zajlik a mindennapi munka” – emlékezett meg a júliusi tisztújítás, a Lázár János elnökké választása óta történtekről a fejlesztési igazgató.

A korábbi Davis Kupa-játékos, háromszoros egyéni és hatszoros páros magyar bajnok Bardóczky Kornélt október 8-án nevezte ki fejlesztési igazgatónak az MTSZ új elnöksége.