Musorujsag
Élő Eredmények

Nadal elődöntős az ATP-világbajnokságon

mti
Rafael Nadal három szettben legyőzte Sztefanosz Cicipaszt, s ezzel bejutott az elődöntőbe a férfi teniszezők londoni ATP-világbajnokságán. A címvédő görög búcsúzott.

A London 2020 csoport csütörtöki utolsó fordulójának esti találkozója ki-ki mérkőzés volt, miután az első két kör alatt mindkét játékos egy-egy győzelmet és vereséget könyvelhetett el.

A csatát a 20-szoros Grand Slam-győztes spanyol kezdte jobban, egy brékkel szettelőnybe került, de Cicipasz hasonló módon egyenlíteni tudott, így jöhetett a döntő játszma. Ebben a korábbiaknál jóval többet hibázott mindkét teniszező, de Nadal végül a maga javára tudta fordítani a meccset, amely 2 óra 6 percig tartott.

A csoport másik csütörtöki mérkőzésén a biztosan búcsúzó Andrej Rubljov két szettben legyőzte a már elődöntőbe jutott osztrák Dominic Thiemet.

A jubileumi, 50. ATP-világbajnokságot a pandémia miatt zárt kapuk mögött rendezik – még vonalbírók sincsenek –, az összdíjazása pedig a tavalyi 9-ről 5,7 millió dollárra csökkent.

3. forduló, London 2020 csoport:
Rafael Nadal (spanyol, 2.)-Sztefanosz Cicipasz (görög, 6.) 6:4, 4:6, 6:2
Andrej Rubljov (orosz, 7.)-Dominic Thiem (osztrák, 3.) 6:2, 7:5

A csoport végeredménye:
1. Thiem 2 győzelem/1 vereség (4-3)
2. Nadal 2/1 (4-3)
3. Cicipasz 1/2 (4-5)
4. Rubljov 1/2 (3-4)

Az első kettő jutott az elődöntőbe. Azonos állásnál az egymás elleni eredmény rangsorolt.

További tartalmak