Musorujsag
Élő Eredmények

Cicipasz legyőzte Nadalt az Australian Openen

mti
Sztefanosz Cicipasz 0-2-ről fordítva legyőzte Rafael Nadalt az ausztrál nyílt teniszbajnokság férfiversenyének negyeddöntőjében.

A húszszoros Grand Slam-győztes spanyol sztár és görög ellenfele 2019-ben az elődöntőben csapott össze egymással Melbourne-ben, akkor Cicipasz mindössze hat játékot tudott nyerni.

Sztefanosz Cicipasz (Fotó: EPA/Dave Hunt)

A szakértők előzetesen most nagyobb csatára számítottak, ám Nadal az első két szettben ezúttal is kiválóan teniszezett, ellenfelének semmi esélyt nem adott. A harmadik játszmában aztán Cicipasz annak ellenére jutott el a rövidítésig, hogy spanyol riválisa adogatóként mindössze egy labdamenetet veszített addig. A tiebreakben azonban Nadal három könnyű labdát is elhibázott, így Cicipasz szépített.

A negyedik felvonásra a görög fogadóként is feljavult, a spanyol pedig rengeteget hibázott – ebben a szettben összesen 14-et -, az ötödik kiemelt így negyedik bréklabdáját kihasználva, több mint három órányi játék után kiegyenlített.

Rafael Nadal (Fotó: EPA/Dave Hunt)

A 34 éves Nadal ezt megelőzően egyetlen alkalommal kapott ki Grand Slam-tornán kétszettes előnyről: a 2015-ös US Openen az olasz Fabio Fognininek sikerült ellene ez a bravúr. A GS-versenyeken kívüli eredményeket figyelembe véve is csak eggyel nő a szám, Roger Federer 2005-ben, Miamiban diadalmaskodott a spanyol felett hasonló forgatókönyv szerint.

„Nincsenek szavak arra, ami ezen a pályán történt, a játékom önmagáért beszélt. Hihetetlen érzés egy ilyen csatát megvívni. Nagyon idegesen kezdtem, aztán a harmadik játszámban történt valami, szárnyalni kezdtem, mint egy madár, és egyszerűen minden nekem kedvezett. Próbáltam végig higgadt és koncentrált maradni, ez korábban néha nem mindig sikerült” – mondta a mérkőzés után a görög teniszező.

Cicipasz a négy között a negyedik helyen kiemelt orosz Danyiil Medvegyevvel találkozik, a másik ágon a selejtezőből indult orosz Aszlan Karacev és a világelső szerb Novak Djokovic csap majd össze.

férfiak, negyeddöntő:
Cicipasz (görög, 5.)-Nadal (spanyol, 2.) 3:6, 2:6, 7:6 (7-4), 6:4, 7:5
korábban:
Medvegyev (orosz, 4.)-Rubljov (orosz, 7.) 7:5, 6:3, 6:2

Az elődöntőben:
Medvegyev (orosz, 4.)- Cicipasz (görög, 5.)
Djokovic (szerb, 1.)-Karancev (orosz)

nők, negyeddöntő:
Muchova (cseh, 25.)-Barty (ausztrál, 1.) 1:6, 6:3, 6:2
Brady (amerikai, 22.)-Pegula (amerikai) 4:6, 6:2, 6:1

Az elődöntőben:
Muchova (cseh, 25.)-Brady (amerikai, 22.)
Oszaka Naomi (japán, 3.)-Serena Williams (amerikai, 10.)

További tartalmak