Musorujsag
Élő Eredmények
 

Magyarország nem tartja megvalósíthatónak a Billie Jean King Kupa budapesti megrendezését

Magyarország nem tartja megvalósíthatónak a Billie Jean King Kupa budapesti megrendezését

mti
A járványhelyzet miatt Magyarország nem tartja megvalósíthatónak a női tenisz Billie Jean King Kupa budapesti megrendezését.

A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) csütörtök délelőtt arról adott tájékoztatást, hogy a koronavírus-járvány miatt nem rendezhető meg biztonságosan a csapatverseny. Az állásfoglalás kitért arra is, hogy az eredeti, még 2019-ben, az előző szövetségi vezetés által aláírt szerződés szakmai és pénzügyi hátterét körültekintően szükséges megvizsgálni, hogy „a magyar adófizetők pénzéből finanszírozott verseny ügye megnyugtatóan és a legkisebb veszteségekkel zárulhasson le”.

Délután a szövetség már arról tájékoztatta az MTI-t, hogy vizsgálja, milyen pénzügyi feltételek mellett zárható le a nemzetközi szövetséggel (ITF) 2019-ben kötött megállapodásból eredő jogviszony.

Az indoklás szerint a zárt térben, csarnokban zajló rendezvények igen szigorú megítélés alá esnek, szerdán például Kanada lemondta a női jégkorong-világbajnokságot egy nappal azelőtt, hogy a válogatottak repülőre ültek volna.

Az MTSZ szerint a Billie Jean King Kupa hasonló veszélyekkel fenyeget nézőt, játékost, edzőt egyaránt. A szövetség bízik benne, hogy az ITF akceptálja a világjárványnak a magyar felek általi kezelését, és az egészségre, nem pedig a kártérítésre koncentrál – annak ellenére, hogy a budapesti szerződés annak idején a nemzetközi szövetség számára igen kedvező anyagi feltételeket kínált.

A Magyar Közlöny akkori adatai szerint Magyarország – amely három évre nyerte el a rendezési jogot – 2019-ben 3,2 milliárd, 2020-ban 6,8 milliárd, 2021-ben 6,8 milliárd, 2022-ben pedig 3,2 milliárd forintot szánt az eseményre. Azaz a teljes költség közel 21 milliárd forint lett volna négy év alatt.

A Billie Jean King Kupa 12 csapatos döntőjének – amelyben a magyarok a címvédő francia és az orosz csapattal kerültek egy csoportba – az eredeti tervek szerint három évig a Papp László Sportaréna adott volna otthont. A viadalt tavaly a pandémia miatt elhalasztották, majd februárban az ITF közölte, hogy hasonló okokból idén áprilisban sem lehet lebonyolítani a finálét, amelyre egy későbbi időpontban kerül sor.

További tartalmak