Musorujsag
Élő Eredmények

Djokovic sem tudta megállítani Nadalt a római tornán

Djokovic sem tudta megállítani Nadalt a római tornán

MTI
Rafael Nadal tizedszer nyerte meg a római salakpályás tenisztorna férfi versenyét: a vasárnapi döntőben három szettben legyőzte a világelső Novak Djokovicot.

A két sztár 57. alkalommal csapott össze – előzőleg 2019-ben is ők vívták a finálét a Foro Italicóban -, Djokovic 29-27-re vezetett kettejük különcsatájában. Ez a tenisztörténelem leghosszabb párharca.

Az olasz fővárosban 12. döntőjében szereplő Nadal – aki a Reilly Opelka elleni elődöntőben 500. meccsét játszotta kedvenc borításán – favoritként várta a döntőt, ugyanis belgrádi riválisa a szombaton befejezett negyeddöntőben, majd elődöntőben összesen 4 óra 56 percet töltött a pályán, így nem túl kipihenten lépett pályára a fináléban.

A 17-szeres Grand Slam-bajnok Djokovic ennek megfelelően rövidítette a labdameneteket, nyerőkkel és ejtésekkel próbálkozott, így rendkívül látványos szetteket láthatott a közönség. Egy-egy brék után a 20-szoros GS-győztes Nadal 5:5-nél elvette sokat méltatlankodó riválisa adogatását, majd kiszerválta a 75 perces játszmát. A folytatásban a mallorcai meglepetésre elvesztette a fonalat, passzívan játszott, és mindkét oldalról sokat hibázott, így a szerb 41 perc alatt egyenlített.

Eleinte az utolsó felvonásban is Djokovic irányított, majd Nadal sorozatban hét labdamenetet hozva 3:2-nél brékelt, majd 5:2-re elhúzott. Djokovic adogatóként meccslabdát hárított, de Nadal ezt követően kiszerválta a mérkőzést, amely 2 óra 49 percig tartott.

Eredmények, döntő:
férfiak, 2 millió euró (700 millió forint) összdíjazás:
Nadal (spanyol, 2.)-Djokovic (szerb, 1.) 7:5, 1:6, 6:3

korábban:
nők, 1,577 millió euró (552 millió forint) összdíjazás:
Swiatek (lengyel, 15.)-Ka. Pliskova (cseh, 9.) 6:0, 6:0

Borítókép: Róma, 2021. május 16. A spanyol Rafael Nadal a szerb Novak Djokovic elleni játszma közben a római salakpályás tenisztorna férfi versenyének döntőjében 2021. május 16-án. MTI/EPA/ANSA/Ettore Ferrari

További tartalmak