Musorujsag
Élő Eredmények

Oszaka úgy összeveszett a szervezőkkel, hogy inkább visszalépett a Roland Garrostól

Oszaka úgy összeveszett a szervezőkkel, hogy inkább visszalépett a Roland Garrostól

mti
A szervezőkkel vitában álló japán Oszaka Naomi visszalépett a francia nyílt teniszbajnokságtól.

A világranglista második helyezettje, aki nem akart részt venni a sajtótájékoztatókon, a Twitteren közölte hétfőn: „az a legjobb a tornának, a többi játékosnak és a közérzetemnek, ha visszalépek, hogy mindenki a teniszre tudjon koncentrálni”.

A négyszeres Grand Slam-tornagyőztes japán játékos, aki az első fordulóban, vasárnap a román Patricia Maria Tiget két szettben búcsúztatta, a múlt hét közepén jelezte, hogy mentális egészségének megóvása érdekében nem vesz részt a sajtótájékoztatókon a Roland Garroson. A szabályok szerint a játékosoknak minden mérkőzésük után a sajtó rendelkezésére kell állniuk, ám Oszaka szerint ez indokolatlanul megterheli őket lelkileg.

Hozzátette: gyakran érzi úgy, hogy nincsenek tekintettel a sportolók mentális egészségére, és ez igaz a médiakonferenciákra is. A japán sztár jelezte, sokszor ülnek olyan tájékoztatón, ahol ugyanazt a kérdést már korábban többször feltették, vagy sértő, hozzá nem értő felvetésekkel találkoznak. Kiemelte, előfordult, hogy vereség utáni sajtótájékoztatón omlott össze egy versenyző.

A US Open 2018-as és 2020-as, az Australian Open 2019-es és idei győztese hangsúlyozta, hogy nem kifejezetten a francia bajnoksággal van gondja. Viszont ha a szervezők továbbra is a „tarts sajtótájékoztatót, máskülönben megbüntetünk” elvet folytatják, és figyelmen kívül hagyják a sportolók mentális egészségét, akkor azon csak nevetni tud.

A világ legjobban kereső női sportolója az első összecsapása után 15 ezer dolláros büntetést kapott. Végül hétfőn úgy döntött, a folytatásban nem lép pályára.

Friss Twitter-bejegyzésében kitért rá, hogy most egy kicsit távol tartja magát a pályáktól, de adott időben szívesen egyeztet a mindenkori szervezőkkel, hogy javuljon a teniszezők, a sajtó és a szurkolók helyzete.

„Nem akartam felfordulást okozni, megértem, hogy az időzítés nem volt jó, és hogy az üzenetem világosabb lehetett volna – utalt múlt heti állásfoglalására. – Az igazság az, hogy a 2018-as US Open óta hosszú depressziós időszakaim voltak, és nehezen tudtam azokból kilábalni. Még ha a tenisszel foglalkozó sajtó mindig is jóindulattal viseltetett irántam (és bocsánatot is kérek minden olyan kedves újságírótól, akit esetleg megbántottam), nem érzem magam jól, amikor nyilvánosan kell megnyilvánulnom, és nagy fokú szorongás fog el, amikor a világ sajtójának beszélek” – magyarázta.

Hozzátette: Párizsban sebezhetőnek és nyugtalannak érezte magát, ezért úgy gondolta, helyesebb, ha kihagyja a sajtótájékoztatókat. „Azért közöltem ezt előre, mert úgy vélem, hogy az érvényben lévő szabályok meghaladottak, és ezt szerettem volna hangsúlyozni” – tette hozzá.

Elárulta, hogy írt a szervezőknek, hogy a torna után rendelkezésre áll.

A hétfő játéknapon a női egyesben címvédő lengyel Iga Swiatek kétjátszmás győzelemmel mutatkozott be, a 2017-es párizsi bajnok lett Jelena Ostapenko kikapott a tavaly Australian Open-győztes amerikai Sofia Kenintől, a hatodik helyen kiemelt kanadai Bianca Andreescu pedig már az első fordulóban búcsúzott: a US Open 2019-es bajnokát hétfőn a szlovén Tamara Zidansek győzte le három rendkívül szoros szettben, 3 óra 23 perces mérkőzésen.

Roger Federer (Fotó: MTI/AP/Thibault Camus)

A férfiaknál a második helyen kiemelt orosz Danyiil Medvegyev három szettben legyőzte a kazah Alekszandr Bublikot, a nyolcadik kiemelt pedig Roger Federer háromjátszmás győzelemmel kezdte szereplését.

férfi egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Medvegyev (orosz, 2.)-Bublik (kazah) 6:3, 6:3, 7:5
Federer (svájci, 8.)-Isztomin (üzbég) 6:2, 6:4, 6:3
Musetti (olasz)-Goffin (belga, 13.) 6:0, 7:5, 7:6 (7-3)

Ruud (norvég, 15.)-Paire (francia) 5:7, 6:2, 6:1, 7:6 (7-4)
Sinner (olasz, 18.)-Herbert (francia) 6:1, 4:6, 6:7 (4-7), 7:5, 6:4
Harris (dél-afrikai)-Sonego (olasz, 26.) 7:5, 6:4, 6:4
Baszilasvili (georgiai, 28.)-Lajovic (szerb) 6:4, 6:3, 0:6, 6:2
Fritz (amerikai, 30.)-Sousa (portugál) 6:4, 6:2, 6:4
Isner (amerikai, 31.)-Querrey (amerikai) 7:6 (7-2), 6:3, 6:4
Opelka (amerikai, 32.)-Martin (szlovák) 6:3, 6:2, 6:4
Norrie (brit)-Fratangelo (amerikai) 7:5, 7:6 (7-5), 6:2
Johnson (amerikai)-Tiafoe (amerikai) 6:7 (5-7), 3:6, 6:4, 6:2, 6:1
Delbonis (argentin)-Albot (moldovai) 6:1, 2:6, 6:0, 6:1
Monteiro (brazil)-Cerundolo (argentin) 6:3, 6:4, 6:3
Krajinovic (szerb)-Marterer (német) 6:4, 6:1, 7:6 (7-3)
Mager (olasz)-Gojowczyk (német) 6:2, 3:6, 6:4, 7:5
Paul (amerikai)-O’Connell (ausztrál) 6:2, 6:4, 4:6, 4:6, 10:8
Martínez (spanyol)-Korda (amerikai) 6:4, 6:2, 6:2
Munar (spanyol)-Thompson (ausztrál) 6:7 (6-8), 6:1, 7:6 (7-5), 6:4
Alcaraz (spanyol)-Zapata Miralles (spanyol) 6:3, 2:6, 6:1, 7:6 (7-4)
Cilic (horvát)-Rinderknech (francia) 7:6 (8-6), 6:1, 6:2
Majchrzak (lengyel)-Cazaux (francia) 6:4, 2:6, 6:4, 6:4
Köpfer (német)-Bourgue (francia) 6:3, 6:3, 6:4
Nisioka (japán)-Tsonga (francia) 6:4, 6:2, 3:6, 7:6 (7-5)

női egyes, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Kenin (amerikai, 4.)-Ostapenko (lett) 6:4, 4:6, 6:3
Zidansek (szlovén)-Andreescu (kanadai, 6.) 6:7 (1-7), 7:6 (7-2), 9:7
S. Williams (amerikai, 7.)-Begu (román) 7:6 (8-6), 6:2

Swiatek (lengyel, 8.)-Juvan (szlovén) 6:0, 7:5
Bencic (svájci, 10.)-Podoroska (argentin) 6:0, 6:3
Kosztjuk (ukrán)-Muguruza (spanyol, 12.) 6:1, 6:4

Mertens (belga, 14.)-Sanders (ausztrál) 6:4, 6:1
Hercog (szlovén)-Bertens (holland, 16.) 6:1, 3:6, 6:4
Cirstea (román)-Konta (brit, 19.) 7:6 (7-5), 6:2
Vondrousova (cseh, 20.)-Kanepi (észt) 4:6, 6:3, 6:0
Giorgi (olasz)-Martic (horvát, 22.) 6:2, 6:7 (5-7), 6:4
Pegula (amerikai, 28.)-Csu (kínai) 6:4, 4:6, 6:4

Brengle (amerikai)-Osorio Serrano (kolumbiai) 7:5, 6:4
Tan (francia)-Cornet (francia) 6:4, 6:4
Peterson (svéd)-Rogers (amerikai) 6:7 (3-7), 7:6 (10-8), 6:2
Garcia (francia)-Siegemund (német) 6:3, 6:1
Baptiste (amerikai)-Blinkova (orosz) 6:1, 6:4
Dijasz (kazah)-Watson (brit) 6:4, 7:5
Gracsova (orosz) – Arruabarrena-Vecino (spanyol) 6:2, 6:3
Kaszatkina (orosz)-Doj (japán) 6:3, 5:7, 6:3
Buzarnescu (román)-Rus (holland) 7:5, 7:5
Trevisan (olasz)-Van Uytvanck (belga) 7:5, 4:6, 6:4
Cseng (kínai)-Sorribes Tormo (spanyol) 4:6, 6:4, 6:4
Martincova (cseh)-Jorovic (szerb) 6:3, 7:6 (8-6)

Borítókép: Oszaka Naomi (Fotó: EPA/Caroline Blumberg)

További tartalmak