Musorujsag
Élő Eredmények

Fucsovics Márton: Remélem, szeptemberben könnyebb ellenfelet kapunk

Fucsovics Márton: Remélem, szeptemberben könnyebb ellenfelet kapunk

MTI
Nagy Zoltán megbízott kapitány elismerően beszélt csapata teljesítményéről, Fucsovics Márton és Piros Zsombor viszont csalódottan értékelt miután a válogatott 3–2-es vereséget szenvedett a Sydneyben rendezett Ausztrália–Magyarország tenisz Davis Kupa-selejtezőn.

„Már a legelején tudtuk, hogy nagyon nehéz meccsek várnak ránk. Az első nap után reális volt az 1-1-es állás, és szerintem jó döntésnek bizonyult, hogy a párosra Marozsán Fábián és Valkusz Máté állt ki. Nagyot játszottak a fiúk, le a kalappal előttük – kezdte visszatekintését a szakvezető, akinek a megbízatása egyelőre csak erre a párharcra szólt. – Marcinak pokolian kemény mérkőzése volt, sok energiát emésztettek fel a körülmények, köztük a labda lelassulása is. Ha pár labdamenet méshogy alakul az első szettben, akkor más lehetett volna a meccs kimenetele. De Minaur nagyon stabil ellenfél, nehéz rajta fogást találni, ráadásul a közönség támogatását is élvezte, talán bizonyos helyzetekben többet kellett volna kockáztatni.”

Piros Zsombor mindent eldöntő mérkőzéséről Nagy Zoltán úgy vélekedett, hogy a 22 éves játékoson végig nagy nyomás volt.

„Az utolsó találkozón Kokkinakis nagyon jól szervált, és Zsombi nem tudta semlegesíteni az ausztrál nagy adogatásait – fejtette ki, majd rátért arra, hogy a döntéshozók remélhetőleg úgy gondolják, hogy tisztességesen végezte a munkáját. – Ha rajtam múlik, folytatom.”
Fucsovics Márton csalódottan értékelte a szombati egyes meccsét.

„Ez egy ilyen nap volt. Megtettem mindent, tiszta lelkiismerettel jöttem le a pályáról, de a másik oldalon egy top 30-as teniszező állt, és ilyen ellenfeleket még akkor is nehéz megverni, amikor mindent otthagyok a pályán. Összességében mi voltunk az esélytelenebbek, de szépen helytálltunk, és köszönöm, hogy ilyen sok magyar kilátogatott a meccsekre. Remélem, hogy szeptemberben könnyebb ellenfelet kapunk” – jelentette ki a válogatott vezére, aki vasárnap már repül tovább az Egyesült Államokba, és a jövő héten a kaliforniai Indian Wellsben szerepel.

Piros Zsombor arról beszélt, hogy többet várt magától Sydneyben.

„Szomorú vagyok, mert ha a szombatiban nem is, de a pénteki mérkőzésemben picit több volt. Passzívan játszottam, nem bíztam annyira az ütéseimben, a tavalyi torinói DK-győzelmeim után többet vártam magamtól. Ötödik mérkőzést játszottam már, de annak nem volt tétje, most viszont nem bírtam el ekkora nyomást” – összegzett a válogatott második számú játékosa.

A magyarok legközelebb szeptemberben lépnek pályára a Davis Kupában, az osztályozó tétje a világcsoportban maradás lesz.

Borítókép: MTI/EPA/Dan Himbrechts

További tartalmak

Kapcsolódó hírek