Musorujsag
Élő Eredmények

Jani Réka is a Roland Garros-főtábla küszöbén

Jani Réka is a Roland Garros-főtábla küszöbén

mti
Jani Réka a selejtező második fordulóját is sikerrel vette a francia nyílt teniszbajnokságon.

A világranglista 129. helyezettje hétfőn 6:4, 6:2-re verte a hazai közönség előtt szereplő Audrey Albie-t (438.), ezzel negyedik nekifutásra megnyerte első mérkőzését a párizsi salakon.

Szerdán az ausztrál Jaimee Fourlis (236.) várt a kvalifikációban 20. kiemelt magyarra, akitől kikapott korábbi három találkozójukon. A negyedik összecsapáson egy-egy brékkel jutottak el a rövidítésig, melyben Jani csak három pontot tudott nyerni. A második szettben Fourlis 4:1-re elhúzott, majd a 30 éves magyar sorozatban négy gémet hozott, ám a játszmát nem tudta kiszerválni 5:4-nél. Ugyanez egy újabb bréket követően már sikerült 6:5-nél, így 2 óra 10 perc elteltével jöhetett az utolsó felvonás.

Ebben az ellenfél 2:0-lal kezdett, majd egymás után öt gém következett Janitól, aki 5:2 negyven-semminél három meccslabdát elpuskázott adogatóként. Fogadóként viszont javított, és ötödik mérkőzéslabdáját kihasználva lezárta a 3 óra 5 perces csatát.

Jani a főtáblára jutásért a 13. kiemelt szerb Aleksandra Kruniccsal (117.) csap össze pénteken.

Jani Réka kiemelte, hogy a vereség kapujából fordította meg a mérkőzést. „Nagyot játszottam ma, még mindig nem akarom elhinni, hogy sikerült nyerni. A második szettben 1:4-re álltam, szinte a vereség kapujából tudtam megfordítani a meccset. Nagyon sokat segített, hogy az egész csapat szurkolt nekem, iszonyatos erőt adott, hogy szinten minden pont után ki tudtam nézni a csapatra.”

A Roland Garros vasárnap rajtoló – 128-as – főtábláján öt magyar indulhat alanyi jogon: Fucsovics Márton, Balázs Attila, Bondár Anna, Udvardy Panna és Gálfi Dalma.

selejtező, 2. forduló:
Jani Réka (20.)-Jaimee Fourlis (ausztrál) 6:7 (3-7), 7:5, 6:3
korábban:
Piros Zsombor-Jegor Geraszimov (fehérorosz) 6:4, 6:4

Borítókép: Jani Réka (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek