Musorujsag
Élő Eredmények
×

Nagy Zoltánt véglegesítették a Davis Kupa-válogatott szövetségi kapitányi posztján

Nagy Zoltánt véglegesítették a Davis Kupa-válogatott szövetségi kapitányi posztján

mti
Nagy Zoltánt véglegesítették a tenisz Davis Kupa-válogatott szövetségi kapitányi posztján, a szakember a jövő év végéig szóló szerződést írt alá.

A megegyezés alkalmából a Nemzeti Edzésközpontban tartott szerdai sajtóbeszélgetésen elhangzott: a tréner a márciusi, ausztrálok elleni párharcban még csak megbízott kapitányként vezette a magyarokat.

„Márciusban egy nagyon kemény ellenféllel szemben úgy érzem, tisztességesen helytálltunk. Büszke vagyok a csapatra, mert amit kértem, azt teljesítették: a szívüket-lelküket otthagyták a pályán és magas színvonalon teniszeztek” – emlékezett vissza Nagy, aki a jövőben is ezt várja a válogatottól.

A jelenlegi legmagasabban jegyzett férfijátékos, Fucsovics Márton edzőjeként is dolgozó tréner elmondta, elkérte a többi, DK-kerettagságra esélyes teniszező tervezett versenynaptárát, mert szeretné látni, hogy a szeptemberi, ukránok elleni osztályozóig – melynek győztese jövőre a világcsoport selejtezőjében szerepelhet – ki hol, milyen borításon játszik.

„Most úgy tűnik, a párharc Litvániában lesz, fedett csarnokban, kemény pályán. Európában akkor javarészt salakpályás viadalok vannak, de jó lenne, ha minden kerettag tudna előtte egy-két versenyt azon a borításon játszani” – tekintett előre Nagy, hozzátéve, hogy a válogatott alapemberei a DK-párharc előtt várhatóan a US Openen szerepelnek majd.

A 47 éves szakember szerint fontos lesz, hogy mindenki egészségesen, jó felkészülés után érkezzen majd meg a válogatottba, amelynek magja vélhetően ugyanaz lesz, mint az ausztrálok elleni mérkőzésen: akkor Fucsovics mellett Piros Zsombor, Marozsán Fábián, Valkusz Máté és Fajta Péter alkotta a csapatot. Nagy kiemelte, bízik abban, hogy addigra a sérülés után visszatérni igyekvő Balázs Attila is olyan állapotban lesz, hogy számíthat rá.

„A világ legjobb játékosainál is látni, hogy egy hosszú kihagyás után egyáltalán nem gyors és egyszerű a visszatérés. Nagyon sűrű a mezőny, de Attila a védett ranglistájának köszönhetően egyelőre a nagy versenyeken is el tud indulni” – fogalmazott Nagy, utalva az egyaránt Grand Slam-tornagyőztes svájci Stan Wawrinka, a brit Andy Murray, vagy éppen az osztrák Dominic Thiem nehéz hónapjaira.

A következő másfél évvel kapcsolatban célként azt tűzte ki, hogy a válogatott ismét játszhasson a DK-döntőben. Kijelentette: nem titkolt céljuk, hogy legyőzzék az ukránokat, épp ezért már most figyelemmel kíséri az ellenfél legjobbjainak a mérkőzéseit, és jó felkészüléssel képesnek érzi a csapatot a győzelemre. Ebben kulcsszerepe lehet a fiatalabbaknak, akik elmondása szerint „kecsegtető eredményeket” értek el az utóbbi időszakban.

Tanítványával, Fucsovics Mártonnal kapcsolatban kiemelte, a járvány után nagyszerűen játszott, csak amiatt nem tudott nagyot előre lépni a világranglistán, mert az ATP befagyasztotta a korábbi pontokat. A jó teljesítmény csúcspontja a tavalyi wimbledoni negyeddöntő volt, utána azonban vállsérülés, majd csonthártyagyulladás, később pedig hátsérülés hátráltatta.

„Volt jó néhány mérkőzés, amelyen top 15-ös játékosok ellen csak pár ponton múlt Marci győzelme, de ez nyilván hatással volt a mentális állapotára. Nincs könnyű szezonunk, de a játéka biztató, és Hurkacz legyőzésével nagy skalpja is volt az utóbbi időszakban. Továbbra is bízunk az elvégzett munkában” – mondta Nagy, hozzátéve, reméli, hogy játékosa túl van a nehéz időszakon.

A szövetségi kapitány kijelentette, ő és Fucsovics csütörtökön utaznak el Wimbledonba, mert bár így, hogy az orosz és fehérorosz teniszezők kizárása miatt nem osztanak ranglistapontokat – emiatt játékosa nem tudja megvédeni tavalyi pontjait, és szinte biztosan kicsúszik a legjobb százból –, szóba került, hogy inkább kisebb viadalokon szerepeljenek, de a nagy presztízsű Grand Slamen szeretnék tudásuk legjavát nyújtani.

„Marci otthonosan mozog a füvön, ahová a tavalyi jó tapasztalatokat magunkkal visszük. Egy hetünk van, hogy minden tekintetben készen álljon a viadalra” – jelentette ki a tréner.

Fucsovics szezonjának további részéről az mondta: Wimbledon után a bastadi és a hamburgi salakpályás versenyen áll majd rajthoz, amit az amerikai kemény pályás időszak követ, melynek zárása a US Open lesz augusztus 29-től. Megjegyezte, versenyzője ottani főtáblás helye úgy tűnik, nem lesz veszélyben, de most nem is annyira a ranglistás helyezéssel foglalkoznak, szeretné, ha Fucsovics jól játszana. Az év végén azzal lenne elégedett, ha a mostani, 50. körüli helyre vissza tudna jönni.

„A tenisze folyamatosan fejlődik, tökéletesedik, mindig vannak olyan dolgok, amikre kiemelten próbálunk figyelni. Nincs kikezdhető része a játékának, kiegyensúlyozottan teniszezik, nem véletlenül tagja öt éve a top 100-nak. Mentálisan neki is nehéz volt, hogy a wimbledoni pontjait nem tudja megvédeni, de a pályán ezt háttérbe kell helyezni” – fogalmazott Nagy, aki egy ideje az ugyancsak a legjobb 100-ba tartozó Gálfi Dalma edzésmunkájában is részt vesz. Ennek kapcsán megjegyezte, a balatonfüredi játékost elsősorban szakmai tudásával és versenytervezéssel segíti, hiszen Bukta Ágnes személyében van állandó edzője.

Az MTI arra vonatkozó kérdésére, miszerint az ATP kísérleti jelleggel az év végéig engedélyezi, hogy az edzők verbális és nonverbális tanácsokat adjanak mérkőzések közben a játékosoknak azt válaszolta: kíváncsi, a gyakorlatban ez hogyan fog kinézni, de támogatja a kezdeményezést, mert a teniszen kívül nem nagyon van olyan sportág, ahol az edzők nem segíthetik tanítványaikat.

„Kívülről sokszor látunk olyan dolgot, ami hasznos lehet, főleg, ha az ellenfél nem úgy játszik, ahogy arra előzetesen számítottunk. Ekkor jól jöhet némi taktikai utasítás, ugyanakkor szerintem elsősorban mentálisan tudjuk a játékosokat támogatni azzal, hogy nyugalmat sugárzunk feléjük” – zárta Nagy Zoltán.

Borítókép: Fucsovics Márton és Nagy Zoltán az ausztrál-magyar Davis-kupa-párharc során (Fotó: Magyar Tenisz Szövetség)

További tartalmak