Musorujsag
Élő Eredmények

Serena Williams: Voltak kétségeim a visszatéréssel kapcsolatban

Serena Williams: Voltak kétségeim a visszatéréssel kapcsolatban

mti
Serena Williamsnek voltak kétségei afelől, hogy profi játékosként visszatér-e még a teniszpályákra.

Az amerikaiak 40 éves szupersztárja erről azt követően beszélt, hogy kedden – közel egyéves kihagyás után – a tunéziai Onsz Dzsabőr párjaként párosgyőzelemmel tért vissza az eastbourne-i füves pályás viadalon.

„Egyelőre csak a következő napra gondolok” – mondta mérkőzést követően jövőbeli terveiről Williams. A játékos megerősítette, a tavalyi, wimbledoni térd-, valamint későbbi combhajlítóizom-sérülése miatt kétséges volt, teniszezik-e még a WTA-sorozatban.

„Nem tudom megmondani, meddig játszom, de imádom a teniszt és amit csinálok. De máskülönben nem lennék itt, nem igaz?” – kérdezte az újságírókat az egyéniben 23-szoros Grand Slam-tornagyőztes Serena Williams, aki múlt héten jelentette be, hogy rajthoz áll Wimbledonban, ahol a szervezők szabadkártyát adtak neki.

Az amerikai teniszező legutóbbi Grand Slam-diadalát 2017-ben, Melbourne-ben aratta, azóta négy GS-fináléban kapott ki, így nem tudta utolérni az örökranglista élén 24 sikerrel álló Margaret Courtot.

Borítókép: Serena Williams EPA/DAVE HUNT AUSTRALIA AND NEW ZEALAND OUT

További tartalmak