Musorujsag
Élő Eredmények

Udvardyék kikaptak a jászvásári tenisztorna páros döntőjében

Udvardyék kikaptak a jászvásári tenisztorna páros döntőjében

MTI
Udvardy Panna és Jani Réka kikapott a páros döntőben a romániai Jászvásáron (Iasi) rendezett 115 ezer dollár (44 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán.

 

A negyedik helyen kiemelt magyar duó a challenger-verseny vasárnapi fináléjában az orosz Darija Asztahovával és a hazai közönség előtt szereplő Andreea Amalia Roscával csapott össze.

Az első szett 7:5-tel az ellenfélé, a második ugyanilyen arányban a magyaroké lett, majd a harmadik játszmát pótló – és tíz nyert pontig tartó – döntő rövidítésben a rivális kettős 7-3-ra elhúzott, Janiék 8-7-re felzárkóztak, de ezután már nem nyertek pontot. A tíz bréket hozó találkozó 1 óra 54 percig tartott.

Udvardy előzőleg az egyes döntőben is érdekelt volt, s ott 6:2, 3:6, 6:1-re kikapott a román Ana Bogdantól. A magyar játékos a hétfői világranglistán így is a karriercsúcsot jelentő 77. helyen áll majd.

Eredmény
páros, döntő
Darja Asztahova, Andreea Amalia Rosca (orosz, román)-Jani Réka Luca, Udvardy Panna (4.) 7:5, 5:7, 10-7 – döntő rövidítés korábban:
egyes, döntő
Ana Bogdan (román, 3.)-Udvardy Panna (2.) 6:2, 3:6, 6:1

 

Borítókép: MTI/Kovács Tamás

További tartalmak