Musorujsag
Élő Eredmények
×

Gálfi Dalma: Azt hiszem, joggal mondhatom, a US Open a kedvenc Grand Slam-tornám

Gálfi Dalma: Azt hiszem, joggal mondhatom, a US Open a kedvenc Grand Slam-tornám

m4sport.hu | Kovács Máté
A 2015-ös junior US Open-győzelme és világelsősége után sokan úgy látták, Gálfi Dalma nagyon rövid időn belül a profi között is odaér majd a legjobb százba. A teniszben viszont hatalmas igazság, hogy a fiatalon elért eredmények nem borítékolják a profi pályafutás sikerességét is. Az MTK Budapest játékosának is hét évet kellett várnia, mire meccset tudott nyerni a felnőttek között a New York-i torna főtábláján, az egyénit és párost is összeadva pedig rögtön négyet sikerült, ezzel karrierje legjobb Grand Slam-szereplését produkálta, a jövő héttől pedig karriercsúcsot dönt majd a világranglistán.

Magyar női teniszező ezt megelőzően 2016-ban szerepelt legutóbb egyesben a US Open harmadik fordulójában, akkor Babos Tímea vívott egy igen emlékezetes meccset Simona Haleppel szemben, melyet három szettben elveszített a román ellen. S hogy milyen nehéz is két mérkőzést nyerni egy Grand Slam-torna főtábláján, azt jól mutatja, hogy az amerikai nyílt teniszbajnokságon hat évet kellett erre várnunk.

A WTA-világranglistán 91. helyezett Gálfi Dalma az első és a második körben is két szettben győzött, előbb a top 50-es Nuria Parrizas-Diazt, majd a brit Harriet Dartot múlta felül. A legjobb harminckettő között viszont a tizennyolcadik kiemelt Veronika Kugyermetova 6:2, 6:0-ra legyőzte őt.

Gálfi Dalma (b) és az orosz Veronika Kugyermetova (fotó: MTI/AP/John Minchillo)

„Nagyon jó élményekkel tértem haza. Ez volt a legsikeresebb Grand Slam-versenyem, örülök, hogy ezt a US Openen sikerült megint elérni. Tavaly is volt egy mérföldkő a pályafutásomban, hiszen pont New Yorkban jutottam fel életemben először egy major torna főtáblájára, igaz, 2021-ben még a selejtezőből indulva, most már úgy hiszem, joggal mondhatom, hogy ez a kedvenc Grand Slam-tornán. Ha belépek a Billie Jean King Centerbe (a US Open helyszíne – a szerk.), úgy érzem, mintha hazatérnék” – osztotta meg az m4sport.hu-val élményeit Gálfi Dalma, aki szerdán már hazatért az Egyesült Államokból.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Dalma Galfi (@dalmagalfi) által megosztott bejegyzés

A korábbi junior világelső teniszező kisebb térdsérülése miatt sokáig nem versenyzett.

„Még július elején megnyúlt a térdszalagom és muszáj voltam pihentetni, de a tornára már rendbe jött, viszont nem tudtam elvégezni azt a felkészülést, ami azért szükségeltetik egy Grand Slam-viadal előtt. Épp emiatt nem is raktam terhet magamra, nem volt különösebb elvárásom sem, csak szerettem volna újra játszani, élvezni a teniszt, aztán lesz, ami lesz”.

Végül egyesben és párosban is harmadik kör lett belőle. A legjobb harminckettő között az a Veronika Kugyermetova nyert ellene, akivel márciusban a Miami Openen is összecsapott, de akkor az orosz 5:1-nél már továbbjutott, ugyanis sérülése miatt Gálfi Dalma nem tudta végigjátszani a mérkőzést.

(Fotó: MTI/EPA/Peter Foley)

„A mostani meccsen fej fej mellett kezdtük az első négy gémet. Utána jött a fordulópont, 0:40-ről visszajöttem az adogatójátékomban, ütöttem három ászt és hárítottam három bréklabdát, de aztán két extra nyerővel elvette a szervámat. Innentől kezdve pedig olyan lendületbe került, ami az egész meccsen kitartott. Nem is bukta el a szerváját az első három mérkőzésén, csak a negyedik körben Onsz Dzsabőr tudta brékelni őt. Az első két párharc során viszont már úgy gondolom, elhittem, hogy ott a helyem a legjobbak között, és azt érzem, hogy nemcsak egy kört lehet menni Grand Slam-versenyeken, hanem többet is, de ehhez több ilyen színvonalú mérkőzést kell játszanom. mint Kugyermetova ellen. Ami mindenképp tapasztalat volt számomra, az az, hogy idővel meg kell találnom azt a kiskaput, hogy egy ilyen lendületben lévő játékost miképp tudok kizökkenteni és megfordítani a találkozót” – tette hozzá Gálfi Dalma, aki azt is elárulta, a térde most már 100%-os állapotban van és csak prevenciós céllal volt bekötve a US Open során.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Dalma Galfi (@dalmagalfi) által megosztott bejegyzés

Gálfi Dalma pályafutása eddigi legnagyobb sikerét Ilkleyben aratta, ahol megnyert egy füvespályás 100 ezres ITF tornát. (Forrás: Instagram / Gálfi Dalma)

A 23 esztendős teniszező furcsa háromszögben van, ugyanis salakpályán nőtt fel, kemény pályán lett junior Grand Slam-bajnok, de karrierje eddigi legnagyobb sikerét a profik között füvön szerezte. Mindezek ellenére azért úgy érzi, a kemény pálya áll hozzá a legközelebb, hiszen pályafutása első tornagyőzelmeit is ezen a borításon aratta és szerinte itt mozog a legjobban. Gálfi Dalma az amerikai Bernarda Perával párosban is indult a US Openen, ahol szintén a harmadik körig jutottak, de azt elmondta nekünk, hogy továbbra is az egyénit tartja előtérben, és ahhoz, hogy egyesben százszázalékos tudjon lenni, nem fér bele sok páros verseny, ezért valószínűleg a közeljövőben is csak a nagyobb tornákon és GS-eken fog partnerrel indulni.

(Fotó: MTI/EPA/SARAH YENESEL)

Gálfi Dalma közel két hetet töltött New York-ban, így volt ideje egyebek mellett a helyszínen megnézni Fucsovics Márton mérkőzését vagy kicsit biciklizni a Nagy Almában, azonban egy dolog még a magyar játékost is meglepte.

„Serena Williams körül valami elképesztő volt a felhajtás. Mi is csak a tévében tudtuk nézni a mérkőzéseit, a teltháznál is nagyobb teltház volt, az emberek a lépcsőkön ültek. Számomra nagyon megdöbbentő volt, milyen szeretet, figyelem övezte őt New Yorkban. Elképesztő, amit elért karrierje során”.

Serena Williams (fotó: MTI/EPA/C. J. Gunther)

Gálfi Dalma a jövő heti friss világranglistán a karriercsúcsot jelentő 79. helyre lép majd előre, és hamarosan itthon is láthatjuk őt játszani, ugyanis az elkövetkező napokban még Bukarestben versenyez, de aztán ő is részt vesz a szeptember 19-én kezdődő budapesti WTA 125-ös tornán, melynek a Római Teniszakadémia ad majd otthont.

További tartalmak