Musorujsag
Élő Eredmények

Bondár Annáék párosa nyerte a budapesti tenisztornát

Bondár Annáék párosa nyerte a budapesti tenisztornát

mti
Bondár Anna és belga társa, Kimberley Zimmermann megnyerte a párosok versenyét a Római Teniszakadémián zajló, 115 ezer dollár (45,4 millió forint) összdíjazású salakpályás női challenger-tornán.

A párosok szombati döntőjében az első helyen kiemelt kettős a Jesika Maleckova, Renata Voracova cseh duót győzte le döntő rövidítést követően. Az első szett Bondáréké volt, a folytatásban azonban könnyedén egyenlített az ellenfél. A magyar játékos és társa a döntő rövidítésben 3-3 után ragadta magához a kezdeményezést, és 6-5 után már csak ők szereztek pontot. A találkozó 1 óra 22 percig tartott.

Az egyest a német Tamara Korpatsch nyerte meg, aki a döntőben a bolgár Viktoria Tomovánál bizonyult jobbnak. Korpatsch – aki az elődöntőben Bondár Annát múlta felül – három szettben kerekedett Tomova fölé. Az első két játszma egyaránt a rövidítésben dőlt csak el, viszont a döntő szettben a német egyetlen gémet sem engedélyezett ellenfelének.

páros, döntő:
Bondár Anna, Kimberley Zimmermann (magyar, belga, 1.)-Jesika Maleckova, Renata Voracova (cseh) 6:3, 2:6, 10-5 – döntő rövidítés

egyes, döntő:
Tamara Korpatsch (német)-Viktoria Tomova (bolgár) 7:6 (7-3), 6:7 (4-7), 6:0

Borítókép: Bondár Anna és Kimberley Zimmermann (Fotó: Facebook/Hungarian Tennis)

További tartalmak