Andy Murray Svájcba érkezett, hogy részt vegyen Basel ATP 500-ra elnevezésű teniszversenyen. A világranglista jelenlegi 49. helyezettje 2005 óta először játszik ezen a tornán, kedden az első fordulóban Roman Safiullinnal találkozik. A háromszoros Grand Slam-győztes az év végére szeretne előrébb kerülni a rangsorban, hogy a januári Australian Openen a legjobb 32 kiemelt közé kerülhessen.
Murray most elárulta, amikor megérkezett Svájcba milyen üzenetet küldött egykori riválisának. „Éppen a világ egyik legnagyobb sportolójának, Granit Xhakának a városába érkeztem” – írta a brit teniszező. Elárulta, hatalmas Arsenal-szurkoló és tisztában van vele, hogy a londoniak játékosa is a városból származik, miként a korábbi világelső teniszező is.
Federer már korábban jelezte, nem lesz ott a bázeli versenyen, pedig különleges visszavonulási ünnepséget is terveztek neki. Bevallotta, a Laver Cup búcsúja után túl korai lenne még ahhoz, hogy visszatérjen Bázelbe.
A bázeli ATP 500-as tornát 2019 óta nem rendezték meg a világjárvány miatt, akkor Federer nyerte meg – immár tizedik alkalommal -, így ő a regnáló bajnok, annak ellenére, hogy a múlt hónapban bejelentette visszavonulását és a Laver Kupán el is búcsúzott az élsporttól.