Musorujsag
Élő Eredmények

Fucsovics Márton nem tudta győzelemmel megfejelni Piros Zsombor bravúrját, döntetlenről folytatódik a franciák elleni DK-párharc

Fucsovics Márton nem tudta győzelemmel megfejelni Piros Zsombor bravúrját, döntetlenről folytatódik a franciák elleni DK-párharc

m4sport.hu
Nem ment Fucsovics Mártonnak a Franciaország elleni Davis Kupa-selejtező pénteki napján, a világranglista 71. helyén álló magyar két szettben vereséget szenvedett az első DK-meccsét játszó Ugo Humbert-től, így szombaton 1:1-ről folytatódik a párharc a tatabányai Multifunkciós Sportcsarnokban.

A magyar válogatott vezére remek formában érkezett a DK-csatára, ugyanis az év elején megnyerte a canberrai challenger-versenyt, majd a harmadik fordulóig jutott az Australian Openen. Mellette szólt az is, hogy a nemzeti csapatban 2010 óta 35 egyéni mérkőzést vívott, és 24-szer győzött.

A Davis Kupa-újonc Humbert már a 25. helyen is megfordult a világranglistán (jelenleg a 86.), három ATP-trófeát gyűjtött, 2021-ben pedig negyeddöntős volt a tokiói olimpián.

Második összecsapásukat is a metzi játékos kezdte jobban, 3:1-re meglépett, majd két labdája volt a dupla brékhez. Az MTK teniszezője ezeket még hárította, de a játszmát már nem tudta megfordítani, így 40 perc elteltével szetthátrányba került.

A második felvonás ott folytatódott, ahol az előző abbamaradt: a 30 éves Fucsovics egy-egy szemet gyönyörködtető megoldását rendre rontott ütés követte, miközben a hat esztendővel fiatalabb Humbert-t a bekiabálások sem zökkentették ki. Hamarosan ismét 1:3 állt az eredményjelzőn, majd újabb francia brék következett, és 1:5-nél elúszni látszott a meccs.

A nyíregyházi játékos többször is tehetetlenül tárta szét a kezét Humbert kiváló ütései nyomán, egyszer még hozta a szerváját, aztán az ellenfél adogatóként már lezárta az 1 óra 14 perces mérkőzést.

„Nem tudok mit mondani, az ellenfelem hiba nélkül játszott, gratulálok neki – nyilatkozta Fucsovics Márton. – Ha így megvernek, akkor nem tudok mit csinálni. Örülök, hogy Zsombi nyert, mert így maradt esély a győzelemre, remélem, holnap jobban játszom” – tette hozzá.

Humbert azzal kezdte, hogy nagyon izgult a Davis Kupa-bemutatkozása előtt.

„Köszönöm a szurkolóinknak a biztatást, éreztem, hogy előttük most nem szabad kikapnom. Nehéz volt fókuszálnom a meccs közben, de megtaláltam a ritmust, és nem gondoltam arra, hogy előttem Bonzi kikapott a nyitómeccsen” – árulta el.

Szombaton 12 órától a páros mérkőzésen Marozsán Fábián és Valkusz Máté az Arthur Rinderknech, Nicolas Mahut duó ellen lép pályára. Utána rendezik egyesben a Fucsovics-Bonzi és a Piros-Humbert összecsapásokat.

A párharc győztese a döntő 16 csapatos csoportkörében folytathatja szereplését szeptemberben.

Eredmények:
Magyarország-Franciaország 1-1 – állás az első nap után
Fucsovics Márton-Ugo Humbert 3:6, 2:6

korábban:
Piros Zsombor-Benjamin Bonzi 7:6 (7-4), 6:3 

szombaton játsszák:
Marozsán Fábián, Valkusz Máté-Arthur Rinderknech, Nicolas Mahut
Fucsovics Márton-Benjamin Bonzi
Piros Zsombor-Ugo Humbert

Borítókép: Facebook/Hungarian Tennis

További tartalmak