And still he rises 💫
With 378 weeks at the top of the @PepperstoneFX ATP Rankings, Novak Djokovic has made history, breaking the ALL TIME tennis record for the longest spot at number one 🙌 🏆 pic.twitter.com/zil7BKkKB8
— ATP Tour (@atptour) February 27, 2023
„Még többet akarok.”
Ezt maga a 22-szeres Grand Slam-bajnok felete vasárnap Dubajban az újságíróknak, arra a kérdésre, hogy milyen érzés megdönteni a német legenda megdönthetetlennek hitt rekordját. „Engem is, mint minden profi sportolót, a célok vezérelnek” – tette hozzá a szerb klasszis. Az pedig tény, a pályafutásának elmúlt bő egy évtizedét valóban ez az eszme tette ki. Ritkán beszélt róla ennyire nyíltan, ám ahogyan az idei Australian Open megnyerése után is elmondta, most is kiemelte, amit minden Nadal- és Federer-rajongó tudni vélt, ő akar minden tekintetben a legnagyobb, a legjobb, a legeredményesebb lenni.
Ugyanis Djokovicnak a 2010-es évek elején és még a közepén is – amikor tombolt a két teniszsztár iránti fanatizmus – az volt a keresztje, hogy sosem tudta úgy megszerettetni magát, mint a spanyol és a svájci. Bekapcsolt hát nála a Michael Jordan-mentalitás, vagyis egy emberként a világ ellen. Mert, mit tegyen valaki, ha épp azzal küzd, hogy hogyan lépjen elő a tenisz történelmének két legnagyobb alakjának árnyékából: dönts meg annyi rekordot, amennyit csak tudsz és nyerj meg mindent, amit csak lehet.

Tetszik vagy sem, ő (lesz) a GOAT
Nole 2014. július 7-én lett először világelső, második wimbledoni trófeája elhódítása után. Összességében akkor az a hetedik Grand Slam-címe volt. Csak a miheztartás végett, hogy tényleg milyen korszak után indult a Djokovic-dominancia, Roger Federernek ekkor 17, Rafael Nadalnak pedig 14 Grand Slam-győzelme volt. A svájci még hármat, a spanyol nyolcat – ami szintén extra teljesítmény –, a szerb viszont 15-öt (!) nyert az elmúlt 9 évben.
Ami a világelsőséget illeti, ha visszatérünk a cikk első gondolatára, vagyis arra, hogy Djokovic összességében több mint 7 éven keresztül volt már az ATP-rangsor éllovasa, akkor könnyen kijön a matek, hogy a 2014 óta íródó rekordjában szinte csak ő volt világelső (az elmúlt 8 és fél évből 7 esztendőt és egy negyedet). 2021 márciusában megdöntötte Roger Federer 310 hetes csúcsát – akkor a férfi játékosoknál az volt a valaha volt legtöbb. Innentől kezdve pedig már „csak” Serena Willaims (319), Martina Navratilova (332) és Steffi Graf (377) volt előtte a sorban, mondanunk sem kell, milyen nevekről is van szó.

Januárban tizedik Australian Open-sikerével pedig – megint – utolérte Rafael Nadalt a Grand Slam-győzelmek számában, afelől pedig kétségünk se legyen, hogy nem ez volt neki az utolsó. Noha az élet nagy dramaturg és bármi közbejöhet, mégis nehezen képzelhető el, hogy a szerb klasszis ne nyerjen még legalább 3-4 GS-t. Már a Roland Garroson is az egyik, ha nem a legfőbb esélyesként kell vele számolni, ha pedig azt megnyeri, újfent megpróbálhatja véghez vinni a kalendáriumi Grand Slamet, amire eddig csak egy ember, Rod Laver volt képes, és ami 2021-ben egyetlen meccsen, a US Open döntőjén múlott Djokovicnak. Ugyanis Wimbledonban nincs ellenfele és a US Openen sem lenne őt egyszerű megállítani, ha ismét egy hihetetlen rekord eléréséért küzdhetne.

Persze már a párizsi torna sem lesz egyszerű, a szintén 22-szeres GS-bajnoknak, a viadal királyának, Rafael Nadalnak gyakorlatilag már csak ott maradt esélye Grand Slamet nyerni, s tavaly például egy hihetetlen meccsen legyőzte ott a szerbet, s a 22-22-es versenyfutás egy újabb pikantériát adhat majd a Roland Garrosnak.
Jimmy Connors félelmetes csúcsa is veszélyben?
2017 óta az tartotta lázban a Serena Williams-rajongókat és a tenisz szerelmeseit, hogy a 23-szoros Grand Slam-bajnok amerikai beállítja-e Margaret Court 24-es GS-rekordját. Erre háromszor is megvolt az esélye, de sem a 2018-as és sem a 2019-es US Openen, valamint a 2019-es wimbledoni tornán sem tudta megtenni ezt a történelmi lépést, majd az idő vasfoga felemésztette ennek lehetőségét. A 35 esztendős Novak Djokovic esetében ez a veszély még nem áll fenn, és szinte teljesen váratlanul már újra ezen csúcs megdöntésének küszöbén állunk, csak évekkel ezelőtt a szerb esetében ez még elképzelhetetlen volt.
Vegyük sorra, milyen hihetetlen rekordok átlépésére lehet még esélye a valaha volt legjobb világelsőnek:
- Szinte borítékolható, hogy a világranglista élén töltött hetek számában eléri és majd meg is haladja a 400 hetet.
- A Grand Slam-meccsgyőzelmek tekintetében Roger Federer áll az élen 369 sikerrel. Djokovicnak jelenleg 341 diadala van, tehát 29 alkalommal kell még győztesként elhagyni a pályát egy-egy GS-tornán, hogy ezt a csúcsot is átadja a múltnak.
- A szerb klasszis karrierje során egyszer már megcsinálta a nem naptári Grand Slamet, vagyis hogy sorozatban megnyert négy GS-versenyt, ám nem egy éven belül tette mindezt. Erre eddig egyedüliként Rod Laver volt képes 1969-ben, Djokovic volt már egy győzelemre ettől 2021-ben, de akkor Danyiil Medvegyev kifogyott rajta. Idén megint megpróbálhatja.
- Az év végi világbajnokságok, vagyis az ATP Finals történetében szintén a svájci legenda volt a csúcstartó egészen a tavalyi évig, ám 2022-ben Djokovic Federerhez hasonlóan már hatodik alkalommal hódította el a vb-serleget. Mondanunk sem kell, kifejezetten jó esélye van erre is a 35 esztendős klasszisnak.
- Megint csak egy párhuzam a két ikon között: Roger Federer és a szerb is 7-7 alkalommal nyerte meg a wimbledoni tornát, tőlük többször soha senki. A füves borítást elnézve pedig nagyítóval kell olyan játékost keresni a mezőnyben, aki megakadályozhatja Djokovic hatalomátvételét az All England Clubban, akár már idén is.
Végezetül pedig álljon itt az a rekord, amelytől ugyan még fényévekre van a szerb klasszis, de őt ismerve ott lebeg a szeme előtt. Jimmy Connors minden idők legeredményesebb teniszezője volt a maga 109 tornagyőzelmével. Roger Federer tudta megközelíteni ezt a csúcsot, ő 103-ig jutott, Djokovic jelenleg 93-nál tart. Tizenhét versenyelsőség piszkosul sok, ám 2015-ben volt olyan éve a 22-szeres Grand Slam-bajnoknak, amikor 11 tornát nyert egy esztendő alatt – igaz ez pályafutása csúcsa volt.

Viszont nagyon úgy fest, hogy karrierje reneszánszát éli, hiszen 12-0 az idei mérlege, két trófeával és a héten már a harmadikat is begyűjtheti, ugyanis a dubaji ATP 500-as viadalon toronymagas favoritként vág neki a küzdelmeknek. Ez a 378. hét a világranglista élén pedig úgy tűnik, csak az előszele annak, ami közeleg a Djokovic-dinasztiában, így nincs más dolgunk, mint hátradőlni és élvezni, hogy a tenisz minden képzeletét felülmúló aranykorában élünk, melyben a legendák a szemünk előtt írnak történelmet.