A világranglistán 80. játékos a 123. helyen álló Taylor Townsenddel csapott össze a Butch Buchholz pálya harmadik mérkőzésén, pályafutása során másodszor. Korábbi egyetlen meccsükön az amerikai győzött tavaly a cincinnati selejtezőben A 26 éves ellenfél idei öt mérkőzéséből csak egyet nyert meg, míg a Hajdúszoboszló SE sportolója szezonbeli kilenc összecsapásából kétszer diadalmaskodott.
Második csatájukban a hatalmas termetű rivális 3:1-re elhúzott, ám ezután visszaesett a játéka, és a 25 éves magyar utolérte őt. A következő brék Bondár szempontjából a legrosszabbkor jött, ugyanis 4:5-nél a szettben maradásért adogatott, de néhány hiba és a balkezes amerikai újabb bombaerős fogadása a játszmába került. A folytatásban a szeghalmi születésű teniszező gyakran átengedte a kezdeményezést Townsendnek, aki élt is a lehetőségeivel, és kisvártatva 3:0-ra vezetett. Ekkor ápolási szünet következett, Bondárnak be kellett ragasztani a fájó lábujját, a helyzet azonban nem javult, és a magyar játékos ismét elbukta a szerváját (0:4). Innen a chicagói ellenfél már nem engedte ki a kezéből a győzelmet, és sorozatban nyolc gémet hozva lezárta a találkozót, amely mindössze 78 percig tartott. Bondár idén eddig csak az Australian Openen és a lyoni tornán nyert egy-egy mérkőzést.
Eredmények, 1. forduló (a 64 közé jutásért):
Nők, 8,8 millió dollár (3,2 milliárd forint) összdíjazás:
Taylor Townsend (amerikai)-BONDÁR ANNA 6:4, 6:0
Andreescu (kanadai)-Raducanu (brit) 6:3, 3:6, 6:2
Brengle (amerikai)-Anisimova (amerikai) 7:6 (7-5), 5:2-nél Anisimova feladta
Cirstea (román)-Contreras Gomez (mexikói) 7:6 (8-6), 6:2
Vondrousova (cseh)-Maria (német) 6:4, 6:1
Montgomery (amerikai)-Bogdan (román) 3:6, 6:3, 6:3
Kenin (amerikai)-Sanders (ausztrál) 6:0, 7:6 (7-5)
Aljakszandra Szasznovics (fehérorosz)-GÁLFI DALMA 6:3, 7:6 (7-5)
Gracseva (orosz)-Zanevska (belga) 6:1, 7:5
Muchova (cseh)-Teichmann (svájci) 6:0, 6:2
Andrejeva (orosz)-Krueger (amerikai) 7:5, 6:2
Noskova (cseh)-Bronzetti (olasz) 6:3, 6:4
Férfiak, 8,8 millió dollár (3,2 milliárd forint) összdíjazás:
Pella (argentin)-Varillas (perui) 1:6, 6:3, 6:2
Djere (Györe, szerbiai)-Vukic (ausztrál) 6:2, 7:6 (7-3)
FUCSOVICS MÁRTON-Pedro Cachin (argentin) 6:4, 7:6 (7-2)
Bagnis (argentin)-Meligeni (brazil) 6:3, 1:6, 6:4
Hüsler (svájci)-Ramos (spanyol) 6:7 (4-7), 7:6 (7-2), 6:3
Nakasima (amerikai)-Otte (német) 7:6 (7-3), 6:3
Daniel (japán)-Rinderknech (francia) 4:1-nél Rinderknech feladta