Musorujsag
Élő Eredmények

„Elképesztő, az év meglepetése” – így sokkolta a teniszvilágot a világelsőt legyőző Marozsán Fábián

„Elképesztő, az év meglepetése” – így sokkolta a teniszvilágot a világelsőt legyőző Marozsán Fábián

m4sport.hu | Szerző: Kerényi Ervin
Az elmúlt évek egyik legnagyobb teniszpályán látott meglepetését okozta hétfőn Marozsán Fábián, aki két szettben, 6:3, 7:6-ra legyőzte a (jövő héttől) világelső Carlos Alcarazt, ezzel pedig bejutott a legjobb 16 közé a római salakpályás tenisztornán – 42 éve ő az első magyar, aki képes erre.

A 23 éves Marozsán élete első ATP-főtáblás szereplése a mostani, és Alcaraz volt karrierje első top10-es ellenfele. De top50-esből is csak a harmadik.

„Az év meglepetésgyőzelmét láttuk?” Tette fel a kérdést a Tennis TV Twitter-oldal, amire az ATP adott egyértelmű választ: „a szezon legnagyobb meglepetése”tweetelték, miután Marozsán rövidítésben behúzta a második szettet.

„Jegyezzük meg a nevet” – tették hozzá, érdemes végigpörgetni, milyen reakciókkal követték a mérkőzést.

Nem fogta vissza magát a római torna hivatalos oldala sem: „Hol voltál eddig, Marozsán Fábián!?” – tették fel csupa nagybetűvel a költői kérdést.

Majd a meccs után némi pihenőt kértek, hogy legyen idő megemészteni a történteket.

Marozsán győzelmét követő pillanatok:

A 20 éves kora ellenére már tízseres ATP-tornagyőztes spanyol 2021 óta nem szenvedett vereséget top100-on kívüli játékostól. Marozsán a 135. helyen áll jelenleg. A római torna nyolcaddöntőjében a 15. helyen kiemelt horvát Borna Coriccsal találkozik.

Kapcsolódó tartalom

„Ez akárhogy is nézzük, világszenzáció” – reagált az M1-nek Köves Gábor, a férfi teniszválogatott korábbi szövetségi kapitánya.

„Óriási lökést adhat a karrierjének ez a győzelem, hogy mekkorát, ezt a jövő dönti majd el. Nem szabad, hogy elszálljon, egyébként egy nagyon szerény fiú Fábián, pont egy kis vagányság kellene neki, de ez Alcaraz ellen megvolt.”

„Fantasztikus eredményt ért el, gratulálok neki. Ő most egy híresség lesz a következő órákban, napokban, de a folytatásban ugyanúgy teher nélkül, felszabadultan kell játszania. A játéka megvan, bátran kell adogatnia és ütnie, bárkit meg tud lepni a mezőnyben. El kell higgye, hogy ide tartozik és a földön maradva, keményen dolgozva előre tud jutni a világranglistán. Ha nyerne Coric ellen, a top100 kapujába léphetne.”

Természetesen a világ legnagyobb sportlapjai, a spanyol Marca, a francia L’Équipe és az olasz La Gazzetta dello Sport is vezető anyagban foglalkozott Marozsán győzelmével.

Bal oldalt a L’Équipe, jobb oldalt a Marca vezető híre

„Lehet, hogy sosem volt rá kíváncsi, de Carlos Alcaraz ma már tudja, milyen lehet saját maga ellen játszani. Ez történt vele a magyar meglepetésember, Marozsán Fábián ellen. Mintha egy tükörrel állt volna szemben a spanyol. Elképesztő erősségű tenyeresek, 150km/h-val visszaadott adogatások, példamutató időzítésű, lágy rövidítések, tökéletes helyezkedés, ám mindez Marozsán műve volt” – foglalta össze a mérkőzést a L’Équipe tudósítója.

A spanyol Marca kiemelte, az elmúlt 28 napban a hétfői volt Alcaraz 13. mérkőzése, így a fáradtság lehetett gyengébb teljesítményének oka.

A Gazzetta tudósításában a „ismeretlen Marozsán” a Foro Italico szakértő közönségét, köztük Francesco Tottit is ámulatba ejtette.

Hozzáteszik, alig két hete már az első meccsén elvérzett a római Challenger viadalon, most pedig a centerpályán, isteni teniszt bemutatva múlta felül a spanyol nagyágyút. Marozsánnak élete meccse, a helyszínen szurkolók többségének élete teniszélménye lehet ez.

Eredmény:
férfi egyes, 3. forduló (a 16 legjobb közé jutásért):
Marozsán Fábián-Carlos Alcaraz (spanyol, 2.) 6:3, 7:6 (7-4)

Borítókép: Marozsán Fábián (fotók: MTI / EPA)

További tartalmak