Musorujsag
Élő Eredmények

Marozsán lemarad a Roland Garrosról

Marozsán lemarad a Roland Garrosról

MTI
Jani Réka után Marozsán Fábián is kiesett szerdán a francia nyílt teniszbajnokság selejtezőjének második fordulójában.

A világranglistán 115., egy hete a friss világelső Carlos Alcarazt legyőző Marozsán hétfői könnyed sikere után szerdán a rangsorban csupán 200. kínai Sang Csün-csenggel csapott össze, aki ellen nem ment neki a játék.

Kapcsolódó tartalom

Az első játszmában rögtön első adogatójátékát elveszítette a 23 éves magyar, akinek a folytatásban nem volt esélye visszavenni azt, ráadásul 3:5-nél megint nem tudta saját szerváját megnyerni, így a szettet is elbukta. A második játszma lényegesen szorosabban alakult, legalábbis a játék képe alapján, mivel Marozsán saját szerváit egy kivételével könnyedén nyerte, riválisa adogatásainál pedig többször is közel volt ahhoz, hogy elvegye, de öt bréklabdájából egyet sem tudott pontra váltani, míg a kínai egyetlen lehetőségével élni tudott, ami győzelmet és továbbjutást ért számára. A meccs 85 percig tartott.

A 18 éves Sang a januári Australian Open selejtezőjében is kiejtette Marozsánt, majd Piros Zsombort is búcsúztatta, majd később Sang lett az első kínai férfi játékos, aki meccset nyert az AO főtábláján.

A világranglistán 154. Jani kedden magabiztos győzelmet aratott a dél-koreai Szu Dzseong Dzsang (116.) ellen, szerdán viszont meggyűlt abaj  a hazai közönség előtt szereplő Alice Robbe-bal (190.).

A mérkőzésen végig a francia teniszező játszott bátrabban, ami ugyan rengeteg ki nem kényszerített hibát eredményezett – 53 ilyen ütése volt Jani 26-jával szemben -, a győztes ütésekből viszont sokkal többet mutatott be riválisánál (42-19). A meccs első szettje rövidítésben dőlt el, melyben Jani Réka 0-4-gyel kezdett, majd 4-5-re felzárkózott, de ellenfele végül 7-4-re nyert. A másodikban rengeteget hibázott mindkét játékos, Jani Réka az első három szervajátékát elveszítette, miközben Robbe háromból kettőt. A magyar játékos 4:5-nél újra brékelt és egyenlített, de ettől nem kapott plusz lendületet, azonnal elbukta a saját szerváit, a francia pedig a fordulás után lezárta a kétórás mérkőzést.

Roland Garros, selejtező, 2. forduló:
férfiak:
Sang Csün-cseng (kínai)-Marozsán Fábián (25.) 6:3, 6:3

nők:
Alice Robbe (francia)-Jani Réka 7:6 (7-4), 7:5

A Roland Garros főtábláján Fucsovics Márton, Bondár Anna, Gálfi Dalma és Udvardy Panna próbál szerencsét egyéniben és párosban is, míg Babos Tímea csak párosban indul.

Borítókép: Marozsán Fábián (MTI/AP/Andrew Medichini)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek

Marozsán Fábián menetelése megmutatta, miért különleges és egyben csodálatos sport a tenisz
Marozsán Fábián nevét egy nap alatt megismerte a teniszvilág. Aki legyőzi azt a Carlos Alcarazt, aki salakon idén még csak egyszer kapott ki, ne is várjuk, hogy nem az év legnagyobb szenzációjaként emlegették ezt a tettet. Pedig még a selejtezőben két labdára volt attól, hogy most ez a cikk és az egész hősköltemény ne jöhessen létre. De szerencsére létrejött és vele együtt egy új hős született, aki hála az égnek a mi hősünk.
Tenisz