Musorujsag
Élő Eredmények

Muchova meccslabdáról fordított, Swiatek hengerelt – kialakult a női döntő párosítása a Roland Garroson

Muchova meccslabdáról fordított, Swiatek hengerelt – kialakult a női döntő párosítása a Roland Garroson

MTI
A címvédő Iga Swiatek lesz Karolina Muchova ellenfele a női egyes szombati döntőjében a francia nyílt teniszbajnokságon.

 

Az első szettet a cseh, a másodikat pedig az Australian Open-győztes fehérorosz játékos nyerte meg rövidítésben, majd a döntő játszmában a második helyen kiemelt Szabalenka 5:2-nél fogadhatott a továbbjutásért és mérkőzéslabdája is volt.

A világranglistán 43., 26 éves Muchova azonban innentől sorozatban öt gémet nyert, megfordította a 3 óra 13 perces találkozót, és így készülhet pályafutása első Grand Slam-fináléjára. Szabalenka a párizsi GS-torna megnyerésével az első helyre kerülhetett volna a világranglistán, ez az álma azonban egyelőre beteljesületlen marad.

A címvédő Iga Swiatek lesz Muchova ellenfele a női egyes szombati döntőjében, miután a világelső lengyel játékos a csütörtöki második elődöntőben egy sima és egy szoros szettben, 2 óra 11 perc alatt verte a 14. helyen kiemelt brazil Beatriz Haddad Maiát.

Swiatek játszmaveszteség nélkül menetelt a fináléba, és 2020, illetve 2022 után harmadszor nyerheti meg a salakpályás Grand Slam-tornát.

Eredmények
női egyes, elődöntő
Swiatek (lengyel, 1.)-Haddad Maia (brazil, 14.) 6:2, 7:6 (9-7)
Muchova (cseh)-Szabalenka (fehérorosz, 2.) 7:6 (7-5), 6:7 (5:7), 7:5
vegyes páros, döntő
Kato Miju, Tim Pütz (japán, német)-Bianca Andreescu, Michael Venus (kanadai, új-zélandi) 4:6, 6:4, 10-6 – döntő rövidítés

 

Borítókép: epa10680320 Iga Swiatek of Poland reacts after winning against Beatriz Haddad Maia of Brazil in their Women's semi final match during the French Open Grand Slam tennis tournament at Roland Garros in Paris, France, 08 June 2023 EPA/CHRISTOPHE PETIT TESSON

További tartalmak