A stáb közleménye szerint a 24 éves játékos karrierje második felnőtt Grand Slam-selejtezője előtt Németországban járt kivizsgáláson lábsérülése miatt. A sarkában érzett fájdalmaira kapott kezelés után két napig nem tudott megfelelően mozogni, ami a csípőjére, derekára is hatással volt. Vélhetően túl hamar állt edzésbe, az intenzív mozgástól pedig a szombat délelőtti tréningen megfájdult a háta.
Kapcsolódó tartalom
„Marozsán Fábiánnal készültem Londonban, s nem is volt rossz mozdulatom – két labdamenet között leültem, és nem bírtam felállni. Vasárnap sem tudtam edzeni, de hétfőn, amikor felkeltem, láttam egy kis esélyt arra, hogy mégis ki tudok állni a mérkőzésemre. Nagyon szerettem volna pályára lépni, ráadásul remek sorsolást kaptam. Hétfőn délelőtt kétszer is elmentem fizioterapeutához, a bemelegítés első öt perce rendben volt, utána viszont minden ütéssel drasztikusan romlott az állapotom, ezért léptem vissza” – fogalmazott Valkusz Máté.
A 206. helyen rangsorolt teniszező a tervek szerint július 3-ától Karlsruhéban vagy Milánóban versenyezne – attól függően, melyik ATP-challengertornán kerül főtáblára, majd a magyar szuperligában és Németországban csapatbajnoki megméretésen vesz részt.