Musorujsag
Élő Eredmények

Valkusz Máté a főtáblára jutásról: Nem tudom leírni az érzést

Valkusz Máté a főtáblára jutásról: Nem tudom leírni az érzést

m4sport.hu
Valkusz Máté szinte még fel sem fogta, hogy főtáblára jutott az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A világranglistán 214. Valkusz – aki eddig mérkőzést sem nyert Grand Slam-selejtezőben – a selejtező első fordulójában két szettben nyert a tajvani a tajvani Vu Tung-lin (243.) ellen, a második körben három játszmában verte az argentin Francisco Comesanát (123.), pénteken pedig a hatalmas adogatásairól ismert olasz Andrea Vavassori ellen nyert 6:1, 6:4-re.

Kapcsolódó tartalom

„Nem tudom leírni az érzést, amit most érzek, bármit csinálok, eszem, elmegyek a WC-re, mosollyal teszem – nyilatkozta az M1-nek Valkusz Máté. – Olyan szintű boldogságot érzek, hogy az hihetetlen. Felfoghatatlan, hogy viszonylag simán fel tudtam »kvalizni« magam ennyi kudarc és ennyi minden árán, nagyon boldog vagyok. Szerencsés is vagyok, mert kedden fogom játszani a főtáblás meccsemet, úgyhogy addig lesz időm regenerálódni.”

A selejtező három mérkőzésével kapcsolatban a 25 éves teniszező elmondta, rögtön az elején egy ázsiai ellenféllel találkozott, akiket eddig legyőzhetetlennek tartott kemény borításon. „Már ott »be voltam tojva« kicsit, de végül könnyedén le tudtam győzni ezt a gátat magamban és két szettben nyerni tudtam.”

A második ellenfelét, Francisco Comesanát mindkét korábbi meccsükön legyőzte már, harmadszor is sikerült, de színvonalában az volt számára a kvalifikáció legnehezebb mérkőzése. „Én egy mumus vagyok neki, pedig ő azóta jóval sikeresebb karriert fut, mint én, de három szettben sikerült őt is legyőznöm, az volt a legnehezebb és legszínvonalasabb meccsem.”

A főtábláról döntő harmadik mérkőzés más szempontból volt nehéz Valkusz számára, hiszen végig rosszulléttel küszködött. „Az eredmény alapján simának tűnik, de belülről brutál nehéz volt, nagyon szenvedtem. Háromszor volt hasmenésem reggel, görcsölt a hasam, stresszes voltam, nagyon nehezen pörögtek a lábaim, főleg a második szettben. Az első szettben 4:1-re vezettem, lendületben is voltam, de kénytelen voltam kihívni a »fiziót«, mert nagyon görcsölt a gyomrom. Ha nem kérem ki, akkor lehet, hogy fel is kell adnom, annyira rosszul voltam. Ez ráment az egész fizikumomra, főleg a második szett végén, ha ott nem tudom befejezni a szerváimmal a gémeket, akkor lehet, hogy most nem erről beszélgetnénk.”

Valkusz Máté szerint a pénteki győzelem egyik kulcsa a ritörnjátéka volt a nagy szerváiról híres Vavassori ellen, a másik pedig a saját adogatása, főleg a második szettben. „4:3-nál 15-40-ről tudtam fordítani a gémet három-négy jó szervával zsinórban, utána pedig 5:4-nél ugyanezt megcsináltam 0-30-ról, ott is három-négy olyan bombaszervát ütöttem be, hogy nem nagyon tudta lereagálni, meg is tudtam lepni egy-egy második szervával – mondta a magyar teniszező, aki az M1-nek elárulta, meccslabdánál a szervája előtt a nagy tét miatt kicsit kizökkent a koncentrációja, ezért napba nézett. „Addig mindig figyeltem arra, hogy hol van a Nap, de ott csak arra gondoltam, hogy ez egy főtáblát érő pont, megremegtem, rossz helyre dobtam a labdát, újra kellett indítanom a mozdulatot.”

Kapcsolódó tartalom

Valkusz Máté kedden a hazai pályán szereplő Max Purcellel játszik a főtábla első fordulójában. A következő napokat a regenerációnak szenteli, vasárnap a helyszínen nézi meg Marozsán Fábián meccsét, majd Fucsovics Mártonnal fog edzeni. Elárulta, hogy a teniszezők egy applikáció segítségével kereshetnek edzőpartnert maguknak, még olyan klasszis játékosok is, mint a világranglistán 12., amerikai Taylor Fritz, aki szombatra keresett ütögetőpartnert.

A 25 éves Purcell jelenleg 40. a világranglistán, s még soha nem jutott túl az első fordulón hazája Grand Slam-viadalán, ugyanakkor 2022-ben párosban megnyerte a wimbledoni tornát. Az már korábban eldőlt, hogy a főtábla másik két magyarja, a 65. helyen álló Marozsán Fábián a 2014-ben US Open-győztes horvát Marin Ciliccsel, míg a 69. Fucsovics Márton a 13. kiemelt bolgár Grigor Dimitrovval találkozik a melbourne-i torna nyitófordulójában. A nőknél egyesben nem lesz magyar főtáblás résztvevő.

Borítókép: Valkusz Máté (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

További tartalmak