Musorujsag
Élő Eredmények

Fucsovics Márton nem gondolta, hogy hat évet kell várnia második ATP-tornagyőzelmére, de úgy érzi, van még benne több

Fucsovics Márton nem gondolta, hogy hat évet kell várnia második ATP-tornagyőzelmére, de úgy érzi, van még benne több

MTI/m4sport.hu
Saját bevallása szerint végre minden összeállt a játékában Fucsovics Mártonnak, aki vasárnap pályafutása második ATP-tornagyőzelmét aratta Bukarestben, ezzel 29 helyet javítva már az 53. a férfi tenisz-világranglistán.

Szerdai sajtótájékoztatóján a 32 éves magyar klasszis közölte, nem gondolta volna, hogy 2018-as genfi diadala után ennyit kell várnia a következő sikerre.

„Amikor Estorilban elkezdtem a salakos idényt, nagyon jól ment a játék, könnyűnek éreztem magam, és a Bukarest előtti héten is remek edzéseim voltak. A fejemben volt, hogy nyerhetek Romániában, mindenképp akartam még egy serleget, és úgy vélem, van még ezen kívül is bennem tornagyőzelem” – fejtette ki.

A vasárnapi fináléban az argentin Mariano Navonét 6:4, 7:5-re verő magyar játékos elmondta, új edzőjével, Kellner Ádámmal a top 60-ba való visszatérést tűzték ki célul, most pedig úgy véli, minden adott akár a top 30-hoz is.

A romániai versenyre visszatérve az MTI érdeklődésére Fucsovics Márton kijelentette, bár voltak nehezítő tényezők, és több játékos is bírálta a borítás minőségét, ő nem panaszkodik.

„Volt 35 fok, aztán esett az eső, de én mentálisan erős maradtam, a meccsekre fókuszáltam, és nem foglalkoztam a körülményekkel. A döntő egy nagyon melós mérkőzés volt, a második szettben kezdtem fáradni, de szerencsémre az ellenfelemből is sokat kivett a tempó” – közölte a nyíregyházi teniszező, aki elárulta, hogy barátnőjével újabban sokat meditál, és előre vizualizálja az elképzeléseit. Hozzátette, a genfi diadal annak idején sokáig benne maradt, most viszont csak két pihenőnapot tartott, és utána ő jelezte edzőjének, hogy menjenek már ki a pályára.

Az M4 Sport stábjának úgy fogalmazott, a román fővárosban „minden nagyon jól összeállt, mentálisan, fizikálisan is 100%-os volt, és kiegyensúlyozott”. A bukaresti tornán az első öt kiemeltből hármat legyőzött, ami szerinte annak köszönhető, hogy az első körben aratott sikere nagy önbizalmat adott neki, ami onnantól kezdve egyre csak nőtt.

Fucsovicsnak immár két tornagyőzelme is salakon született, ami biztató lehet a nyári olimpiát megelőzően, tekintve, hogy Párizsban is ilyen borításon rendezik a teniszversenyeket.

„Még nem gondoltam erre, még nem tartok az olimpiánál. Addig még lesz vagy tíz versenyem, közte két Grand Slam. Mindig próbálok a közeljövőre koncentrálni, a következő versenyre felkészülni. Persze aztán jön az olimpia, amelyen szeretnék indulni és jó eredményt elérni” – reagált, mikor erről kérdezte a stáb, hozzátéve, „úgy érzi, ezzel a tornagyőzelemmel bebiztosította helyét” az ötkarikás játékokon.

A tervekről szólva Fucsovics Márton elmondta, jövő héten Cagliariban versenyez egy challenger-tornán, majd Róma, Genf és a Roland Garros következik. A párizsi olimpián – amelyre a júniusi világranglista alapján lehet kijutni, és jelenleg mindketten kvótás helyen vannak – továbbra is szeretne párosozni Marozsán Fábiánnal, a Garroson azonban nem fognak egymás oldalán játszani.

Kellner Ádám azzal kezdte, hogy tanítványa hozzáállása alapján érezte, a közeljövőben jöhet valami komolyabb siker.

„Igazából az lepett meg, hogy ilyen hamar jött. A szerváját folyamatosan javítgatjuk, de Marcinál inkább a mentális-érzelmi állapot a fontos és a megfelelő önbizalom” – fejtette ki a tréner.

Borítókép: Estoril, 2024. április 5. Fucsovics Márton a norvég Casper Ruud ellen játszik az estorili tenisztorna negyeddöntőjében 2024. április 5-én. Fucsovics két játszmában kikapott a címvédő és első kiemelt Ruudtól. MTI/EPA-LUSA/Rodrigo Antunes

További tartalmak