Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Valkusz kikapott, 1–1-re áll a Davis-kupa-osztályozó Egyiptom ellen

Valkusz kikapott, 1–1-re áll a Davis-kupa-osztályozó Egyiptom ellen

MTI
Piros Zsombor sikere után Valkusz Máté kikapott, így a magyar válogatott a pénteki nyitónap után 1-1-re áll Egyiptomban a tenisz Davis Kupa osztályozójában.

A világranglistán 402. Valkusz az afrikaiak legjobbjával, Mohamed Szafvattal csapott össze, aki jelenleg csak 415. a világranglistán, de 2020-ban 130. is volt, a DK-ban pedig 2009 óta 32-18-as mérlegnél tartott. A túloldalon a 26 éves Valkusz negyedik egyéni mérkőzését vívta a csapatversenyben, előzőleg februárban a németek ellen, valamint 2018-ban két meccsen szerepelt, de az első győzelme még váratott magára.

Az első szettben nem úgy tűnt, hogy meglesz az első siker, mivel a 33 éves Szafvat korát meghazudtoló tempóban játszott, és szűk egy óra elteltével szettelőnybe került 6:3-mal. A folytatásban 3:3-ig fej fej mellett haladtak, közben egyszer Valkusz semmi-negyvenről hozta a szerváját, a szünetekben pedig Nagy Zoltán szövetségi kapitány jeges törölközővel próbálta hűteni játékosát. A magyar teniszező ekkor egy remek röptével elvette riválisa adogatását, csakhogy amikor 5:4-nél a szettért szervált, az egyiptomi semmire visszabrékelt. Valkusz azonban nem roppant össze, ismét elvette Szafvat adogatását, majd két ásszal lezárta a játszmát.

Az utolsó felvonásban egy elrontott Valkusz-ejtés után Szafvat került 3:1-es, majd 4:1-es előnybe, de két kettős hibával leadta a saját szerváját, és 4:4-nél ismét nyílt lett a csata. Valkusz adogatóként 5:4-nél meccslabdát hárított, majd ellenfele hozta semmi-negyvenről a szerváját, és lépett el 6:5-re. A mindent eldöntő rövidítésben a fáradhatatlan egyiptomi 5-1-re elhúzott, majd 6-5 után, egy nagy szervát követően boldogan terült el a salakon.

A párharc így 1-1-re áll, folytatás szombaton a párossal, magyar idő szerint 9 órakor.

„A 2-0-val szívesebben kiegyeztem volna – kezdte értékelését Nagy Zoltán a szövetség közösségi oldalán. – Nem kezdtek jól a srácok, és ez rányomta a bélyegét mindkét mérkőzésre. Zsombit az elején kicsit indiszponáltnak éreztem, nem lubickolt a játékban, talán túl sok volt a feszültség benne, szerencsére az ellenfél jobban elfogyott. Máté is futott az eredmény után, de aztán tudott emelni a színvonalán, kiegyenlített mérkőzés lett, és ilyenkor apróságok is dönthetnek.”

A szakvezető közölte, félidőben jár a párharc le kell vonni a tanulságokat, és meg kell tartani a lelkesedést.

„Átbeszéljük, hogy ki milyen állapotban van, ha minden úgy alakul, ahogy terveztem, akkor nem lesz változás a menetrendben” – tette hozzá.


Eredmény, Davis Kupa, osztályozó:
Egyiptom-Magyarország 1-1 – állás az első nap után
Mohamed Szafvat-Valkusz Máté 6:3, 5:7, 7:6 (7-5)
korábban:
Amr el-Szajed – Piros Zsombor 7:5, 3:6, 4:6
szombat, 9.00:
Karim Mohamed Mamun, Mohamed Szafvat – Fajta Péter, Madarász Gergő
Mohamed Szafvat-Piros Zsombor
Amr el-Szajed – Valkusz Máté

Borítókép: Székesfehérvár, 2024. március 12. Valkusz Máté a francia Matteo Martineau ellen játszik a Kiskút Open challenger-tenisztorna 1. fordulójában Székesfehérváron 2024. március 12-én. MTI/Szigetváry Zsolt
Itt állítsa be, hogy az M4 Sport az elsők között legyen a Google-találatokban!

További tartalmak