A világranglistán elfoglalt 89. helyével a legjobb magyarnak számító játékos kedden a 119. Rebeka Masarovával csapott össze, aki Svájcban született, szlovák felmenőkkel is rendelkezik, de spanyol színekben versenyez. A korábbi két találkozójukat a 25 éves ellenfél nyerte.
A harmadik összecsapáson a Hajdúszoboszló SE sportolója 3:1-nél elvette Masarova adogatását, majd 5:3-nál a szettért adogatott, amikor háromórás esőszünet szakította meg a meccset. Ez nem zavarta meg a magyar játékost, aki hozta a szerváját, és ezzel a nyitójátszmát is. A folytatásban a spanyol 5:2-re elhúzott, de Bondár visszakapaszkodott, és utolérte őt (5:5), csakhogy a szettet lezáró rövidítésben ismét a rivális volt a jobb.
Az utolsó felvonásban Masarova dupla brékkel 4:0-ra ellépett, ám a magyar éljátékos ebből a gödörből is kimászott, és ismét 5:5-nél egyenlített. Ekkor újabb fordulat következett, Bondár ötödször is elvesztette a szerváját, ellenfele pedig lezárta a mérkőzést, amely nettó 3 óra 3 percig tartott.
Párosban Babos Tímea a cseh Anna Siskovával indult, a második kiemelt magyar, cseh kettős Nadia Podoroska és Katie Volynets duójával szállt szembe. Az első szett könnyedén, alig 29 perc alatt lett az argentin, amerikai párosé. A második játszma szorosabban alakult, csupán rövidítés döntött, ebben 4-4 után sorozatban szerzett három ponttal a rivális kerekedett felül, lezárva az egy óra 26 perces mérkőzést.
Bondár az egyiptomi Majar Seriffel szerepel Thaiföldön negyedik kiemeltként, holnap egy hongkongi-japán duóval csapnak össze.
Eredmény:
1. forduló (a 16 közé jutásért):
Rebeka Masarova (spanyol)–Bondár Anna 3:6, 7:6 (7–2), 7:5
később:
páros, 1. forduló (a 8 közé jutásért):
Nadia Podoroska, Katie Volynets (argentin, amerikai)–Babos Tímea, Anna Siskova (magyar, cseh, 2.) 6:1, 7:6 (7–4)