Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Piros Zsombor nyolcaddöntőbe jutott Portugáliában

Piros Zsombor nyolcaddöntőbe jutott Portugáliában

MTI
Piros Zsombor a nyolcaddöntőbe jutott a portugáliai Oeirasban zajló, 145 ezer euró összdíjazású keménypályás challenger-tenisztornán.

A magyar Davis-kupa-válogatott alapemberének – aki jelenleg 238. a világranglistán – kedden a nyolcadik helyen kiemelt Clement Chidekh volt az ellenfele.

Első találkozójukon az ATP-rangsorban 192. francia a nyitó szettben hiába kezdett brékkel, azt követően háromszor is elveszítette az adogatójátékát, így 6:2-vel Piros került előnybe.

A folytatásban is sok volt a hiba, a 25 éves Piros aztán 5:3-nál a meccsért adogatott, végül 1 óra 22 perc alatt győzött 6:2, 6:3-ra. A következő fordulóban a spanyol Pol Martin Tiffon (252.) vár rá.

Piros a múlt héten ugyanott versenyzett egy másik challengeren, és akkor a negyeddöntőig jutott.

Borítókép: Piros Zsombor (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

További tartalmak