Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Bondár Anna az első körben búcsúzott Kolozsváron

Bondár Anna az első körben búcsúzott Kolozsváron

MTI
Bondár Anna az első fordulóban kiesett a 275 ezer dollár (107,8 millió forint) összdíjazású kolozsvári keménypályás női tenisztornán.

A világranglistán 92. helyezett magyar játékos a hétvégén két győzelemmel jutott fel a főtáblára a selejtezőből, és hétfőn a holland Suzan Lamens várt rá. A 25 éves ellenfél októberben robbant be az elitbe azzal, hogy megnyerte az oszakai versenyt, januárban pedig először szerepelt Grand Slam-főtáblán, s az Australian Openen a második fordulóig jutott. Korábbi egyetlen találkozójukat Lamens nyerte tavaly októberben Hongkongban.

A második csatában a holland 3:1-re elhúzott, de a Hajdúszoboszló SE sportolója 3:3-nál utolérte őt, majd a sok hibával tarkított szett a rövidítésben dőlt el, melyben egyértelműen Lamens volt jobb. A folytatásban ellenkező előjellel ismétlődtek meg a korábbi történések: Bondár lépett meg 3:1-re, de riválisa 3:3-nál egyenlített. Innentől már szinte folyamatosan a holland akarata érvényesült, aki 5:3-nál nem tudta kiszerválni a meccset, mert a magyar éljátékos az utolsó pillanatban visszabrékelt. Bondár lendületben maradt, bátor játékkal sorozatban három gémet hozott, csakhogy adogatóként 6:5-nél két szettlabdát is elszalasztott, és a második felvonás is tie-breakkel zárult. Ebben javarészt egymás hibáiból éltek a játékosok, Bondár 2–6-nál négy meccslabdát még hárított, de az ötödiknél elrontott egy könnyű tenyerest. A találkozó 2 óra 9 percig tartott.

Eredmény, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Suzan Lamens (holland)–Bondár Anna 7:6 (7–2), 7:6 (8–6)

Borítókép: MTI/EPA/Rolex Dela Pena

További tartalmak