Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Megegyezett a WADA-val, mindössze háromhónapos eltiltással megúszta Sinner

Megegyezett a WADA-val, mindössze háromhónapos eltiltással megúszta Sinner

MTI
Doppingvétség miatt három hónapos, május 4-ig szóló eltiltást kapott a férfi teniszezők világranglistáját vezető, januárban az ausztrál nyílt bajnokságot megnyerő olasz Jannik Sinner.

A 23 éves sztár – miután szervezetében tavaly tiltott szerre bukkantak – a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséggel (WADA) kötött egyezség alapján fogadta el az eltiltást, amely február 9-én lépett életbe. Ez azt jelenti, hogy a világelső kihagyja márciusban a két nagy amerikai keménypályás versenyt Indian Wellsben és Miamiban, a május 25-én kezdődő párizsi Roland Garroson viszont már indulhat.

Sinner tavaly márciusban két doppingellenőrzésen is fennakadt, szervezetében az anabolikus szteroidok közé tartozó klosztebolt mutattak ki – igaz, kis mennyiségben. Akkor azzal védekezett, hogy a tiltott szer akaratán kívül jutott be a testébe, mégpedig az egyik edzője, illetve fizioterapeutája révén. Őket azóta már menesztette a stábjából.

A sportág nemzetközi szövetsége nem tiltotta el – emiatt sokan felháborodtak -, a felmentő ítélet után pedig szeptemberben a WADA a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult, amely április 16-ra tűzte ki az első tárgyalási napot. Sinner legrosszabb esetben akár kétéves eltiltást is kaphatott volna, most viszont a WADA-val három hónapos eltiltásban egyezett meg, a doppingellenes ügynökség pedig visszavonja a CAS-hoz beadott keresetét.

Az olaszok kiválósága tavaly ért fel a teniszvilág csúcsára, amikor a melbourne-i diadal után a US Opent is megnyerte, és a szezonzáró ATP-világbajnokságon is diadalmaskodott.

Az első ATP-főtáblás meccsét 2019-ben Budapesten vívó Sinner egyhuzamban 23 győztes meccsnél tart, s legutóbb október 2-án kapott ki a pekingi fináléban Carlos Alcaraztól. Tavaly január óta a kemény pályán vívott meccseinek a 95 százalékát megnyerte.

Borítókép: Melbourne, 2025. január 26. A bajnok olasz Jannik Sinner pezsgővel ünnepel az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság férfi egyes versenyének döntőjét követő sajtóértekezleten Melbourne-ben 2025. január 26-án. A címvédő világelső három szettben, 6:3, 7:6, 6:3-re győzte le a német Alexander Zverevet. MTI/EPA/AAP/Joel Carrett

További tartalmak