Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Nem sikerült a főtáblára jutás Gálfi Dalmának Antalyában

Nem sikerült a főtáblára jutás Gálfi Dalmának Antalyában

MTI
A magyar bajnok Gálfi Dalma nem jutott főtáblára az Antalyában zajló, 115 ezer dollár összdíjazású salakpályás női challenger-tenisztornán.

A világranglistán 161. játékos a múlt héten a nyolcaddöntőben kikapott a Székesfehérvár Open elnevezésű ITF-versenyen a későbbi döntős Tóth Amarissától. A balatonfüredi teniszező nem sokkal később Törökországba utazott, ahol a selejtezőben lépett pályára első kiemeltként.

A kvalifikáció nyitókörében a szlovén Dalila Jakupovic a magyar 5:0-s vezetésénél feladta a mérkőzést, majd hétfőn a német Noma Noha Akague következett. Gálfi adogatóként 5:4-nél két szettlabdát elszalasztott, majd a rövidítésben csak három pontot hozott össze. A második felvonásban egy brék döntött, s végül az ellenfél 7:6 (7-3), 6:4-gyel jutott fel a főtáblára.

Antalyában a 143. helyen álló Udvardy Panna alanyi jogon tagja az elitmezőnynek, és az első fordulóban a hatodik kiemelt Anca Alexia Todonival (100.) találkozik.

Borítókép: Gálfi Dalma (Fotó: EPA/Isabel Infantes)

További tartalmak