Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Bondár Anna és Marozsán Fábián sem bírt korábbi top 10-es ellenfelével Miamiban

Bondár Anna és Marozsán Fábián sem bírt korábbi top 10-es ellenfelével Miamiban

MTI
Marozsán Fábián és Bondár Anna is az első fordulóban búcsúzott a miami keménypályás tenisztornától.

A világranglistán 59. Marozsán a 38 éves Gaël Monfilsszal találkozott szerdán, akit kettejük eddigi egyetlen meccsén Aucklandben legyőzött.

A magyar játékos az első szettben sokat rontott, így az akrobatikus megoldásairól is ismert rivális könnyedén került előnybe. Marozsán játéka ezt követően látványosan feljavult, aminek köszönhetően kiegyenlített. A döntő szettben rengeteg szoros labdamenetet játszottak, de a kulcsszituációkból Monfils jött ki jobban, így 1 óra 45 perc alatt diadalmaskodott.

A 25 éves Marozsán tavaly a negyeddöntőig menetelt a floridai viadalon, így most 200 pontot kellett volna megvédenie, de mivel ez nem sikerült neki, ezért várhatóan jelentősen, a 80. hely környékéig visszacsúszik az ATP-rangsorban.

A világranglistán 94. Bondár Anna a 2022-es világbajnok, akkoriban világranglista-negyedik francia Caroline Garciával csapott össze, és az első szettben játékot sem tudott nyerni. A selejtezőből főtáblára jutott magyar játékos a második játszmában már 5:3-ra is vezetett, de nem tudta végigvinni brékelőnyét, riválisa rövidítésre mentett, ebben pedig végül Bondár felé kerekedett.

A floridai viadalon két párosban érdekelt magyar játékos szerepel még, Babos Tímea a brazil Luisa Stefani, Stollár Fanny pedig az orosz Alexandra Panova oldalán lép majd pályára.

Eredmények:
1. forduló (a 64 közé jutásért):
férfiak:
Gaël Monfils (francia)-Marozsán Fábián 6:3, 3:6, 6:4

nők:
Caroline Garcia (francia)-Bondár Anna 6:0, 7:6 (7-5)

Borítókép: Melbourne, 2025. január 18. Marozsán Fábián az olasz Lorenzo Sonego ellen játszik az ausztrál nemzetközi teniszbajnokság férfi egyesének harmadik fordulójában Melbourne-ben 2025. január 18-án. A világranglista 59. helyén álló 25 éves magyar játékos négy szettben, 6-7, 7-6, 6-1, 6-2 arányban kikapott. MTI/EPA/Rolex Dela Pena

További tartalmak