A világranglistán 61. magyar játékos csütörtökön 6:3, 7:6-ra verte a brazil Joao Fonsecát (65.), és a 64 között Andrej Rubljovval került szembe, aki 16. kiemeltként erőnyerő volt az első fordulóban. Korábban háromszor találkoztak, tavaly az orosz nyert az umagi salakon, januárban a magyar éljátékos visszavágott Hongkongban, aztán Rotterdamban – szintén kemény pályán – ismét a 27 éves ellenfél volt jobb.
A negyedik csatát a moszkvai teniszező kezdte agresszívebben, és rögtön elvette Marozsán adogatását. A Hajdúszoboszló SE sportolója – aki 2023-ban a selejtezőből indulva legyőzte a korábbi és későbbi világelső Carlos Alcarazt a Foro Italicóban – nem találta az ellenszert, a korábban ATP-ötödik Rubljov alig hibázott, mindenhonnan szórta a nyerőket, és óriási tempót diktált. A magyar ekkor támadóbb felfogásra váltott, és egy vonalra ütött tenyeressel visszabrékelt (3:3), majd sima adogatógémek következtek 6:5-ig. Ekkor a rivális elkezdett rontani, a magyar viszont stabilan tartotta a labdát a pályán, és 45 perc elteltével szettelőnyben volt.
A folytatásban a 25 éves Marozsán elbukta a szerváját, de rögtön visszavette azt, és fogadóként két labdát elszalasztott a 3:1-ért. Egy hat és fél perces gém következett 2:3-nál, Marozsán ezúttal négy bréklabdát puskázott el, a rivális innentől már nem bizonytalankodott, és 1 óra 37 perc után kiegyenlített. Az utolsó felvonásban a magyar játékos azonnal elvesztette az adogatását, és már-már elúszni látszott a meccs, de összeszedte magát, és 0:1-ről 4:1-re fordított. Mindketten egyre fáradtabbak és idegesebbek voltak, de a fontos pontokat rendre a keményen küzdő magyar hozta, aminek újabb brék lett a jutalma, majd 5:2-nél az orosz két meccslabdát hárított adogatóként. A mérkőzés lezárása sem volt egyszerű, de két bréklabda leküzdését követően a magyar teniszező végül kiharcolta a győzelmet, a fordulatos találkozó 2 óra 21 percig tartott.
A harmadik fordulóban a hazai közönség előtt szereplő Matteo Gigantét 7:6, 7:5-re legyőző, 20. helyen kiemelt cseh Jakub Mensík (21.) vár Marozsánra.
Marozsán Fábián edzője úgy véli, tanítványa nagyon fontos győzelmet aratott.
„Nehéz meccs volt, főleg, mivel minden szett úgy indult, az orosz elvette Fábián adogatását, így hátrányból kellett visszakapaszkodnia, a sok brék ellenére mégis hozta a mérkőzést. Nagyon nagy értéke van ennek a győzelemnek mentális szempontból, fontos lehet a következő időszakban is, hogy a krízismenedzsmentben ekkorát lépett előre – idézte a magyar teniszező menedzsmentje Hajdusík Romant, aki játékosa következő, Jakub Mensík elleni hétfői meccsről is beszélt. – Minden nyitott, az egész mezőny nagyon kiegyenlített, a fiatal, feltörekvő cseh teniszező idén robbant igazán be a köztudatba, veszélyes, de bármi lehet. Megnéztem a mérkőzését Matteo Gigante ellen, láttam, hogyan játszik, milyen formában van, ez alapján fogjuk kialakítani a taktikát.”
Eredmény, 2. forduló (a 32 közé jutásért):
Marozsán Fábián-Andrej Rubljov (orosz, 16.) 7:5, 4:6, 6:3